Egyre gyakoribb, hogy akit veszteség ér, hazaviszi és otthon tárolja szerette hamvait. Bár ennek nyilvánvalóan financiális okai is vannak – egy temetés ma már akár milliós költségeket is róhat a hozzátartozókra –, mégsem feltétlenül ez a legjobb választás. A hazai temetkezési szervezetek ezért közös edukációs kampányt indítanak, hogy segítsenek megérteni, milyen hatásai lehetnek, ha a temető helyett a családi otthonban helyezik el az urnákat. A hazaszállított, majd otthon tartott hamvak esetében esetleg nincs lehetőség a közös búcsú átélésére, nincs ugyanis szertartás és sírhely sem, ahol a rokonok, barátok, ismerősök, munkatársak elbúcsúzhatnának az elhunyttól. Az urna otthoni tárolása ráadásul veszélyeztetheti a közeli hozzátartozók jogát a kegyeletgyakorlásra és az elhunyt emlékének tiszteletben tartására – hangsúlyozzák közleményükben. Korábbi meglátásuk szerint pedig még a gyászfeldolgozást is megakaszthatja, ha valaki otthon tárolja hozzátartozója hamvait.
Van, akinek ez jelent megnyugvást
„Aki így tesz, lényegében elodázza az elengedést. Ez ugyanakkor nem feltétlenül rossz, hiszen, ha a jó emlékek felidézését segíti az urna látványa, az is okozhat egyfajta megnyugvást” – mondja Tóth Gábor Ákos arra a kérdésre, hogy segíti vagy inkább hátráltatja-e a feldolgozást, ha valaki hazaviszi a hamvakat, és adott esetben mindennap látja az urnát a kredencen. A gyászterapeuta – aki íróként is régóta foglalkozik az elmúlás témakörével – ugyanakkor hangsúlyozza: akkor van baj, ha az urna a hiányra, az elmulasztott közös dolgokra emlékeztet, s ezzel az egyébként is jelenlévő lelkifurdalást erősíti. A temetőbe járás rutinjánál mindenképpen szorosabb marad a kapcsolat, mert az emlékezés nem kötődik bizonyos jeles napokhoz.
Hogy mégis miért választja valaki ezt a megoldást, azt a szakember azzal magyarázza, hogy van, akinek ez megnyugvást jelent, mert a közelében, biztonságban tudja az elhunyt földi maradványait. Másoknak az a megnyugtató, ha sírban vagy az urnatemetőben tudja a hamvakat, mert rettegne attól, hogy az otthonában baleset éri az urnát. „És persze, az itt maradottak gondolkodása szerint ez a halottnak is “kellemesebb”, mint a rideg, esős temetőkertek szomorúsága, elhagyatottsága” – fogalmaz Tóth Gábor Ákos. Elmondása szerint az is előfordulhat, ha a naponkénti szembesülés már a lelkifurdalást táplálja, akkor az elengedést az jelentheti, ha úgymond száműzi a hamvakat a temetőbe.
A jelölt sírhely egyre kevésbé fontos a ma emberének, és ez nem pusztán gazdasági szempontok eredménye. Már más, picit természetesebb lett a halálhoz, a veszteséghez való viszonyunk. Kevésbé tabu már ez a téma, így nincs társadalmi elvárás kifelé gyászolásra – állítja a szakember.
Nincs általános recept
A gyászterapeuta szerint a feldolgozásra nincs és nem is lehet recept, hiszen egy végleges tényt kell elhelyeznünk a saját, naponta változó lelkivilágunkban. Nem úgy tudjuk elengedni az elhunytat, ha mindenáron megpróbáljuk őt elfelejteni, ez nem is sikerülhet. Emlékezzünk rá, és lehetőleg a boldog, szép pillanatok jussanak eszünkbe az elhunytról. „Fontos még, hogy ne képzeljük azt: az elhunyt bármit is elvár tőlünk, mert ez megmérgezheti a vele való kapcsolatunkat” – emeli ki a szakember. Tapasztalata szerint az esetek többségében egy év elég szokott lenni arra, hogy a gyászidő leteltével teljes lényünkkel visszatérjünk a megszokott életünkbe. Amikor azonban a gyász önállósul és valaminek elfoglalja a helyét az életünkben, szükség lehet külső segítségre.
Arról, hogy hogyan gyógyít a gyász, illetve hogy milyen alternatív temetési módok léteznek, többet is olvashatsz, ha a CIKK FOLYTATÁSÁRA kattintasz.
Kapcsolódó cikkek
