
A fogorvosi alapellátás (az esetleges fogtechnikai költségek kivételével) 18 éves korig térítésmentes (Fotó: Getty Images)
A fogászati kezelés, ha minden díjat magánellátás keretében, saját zsebből kell fizetni, bizony komoly költségekkel járhat. Jó, ha tudjátok, milyen ellátás jár a gyerekfogászaton a társadalombiztosítás finanszírozásában, és mi az, amiért itt is fizetni kell. Mutatjuk a NEAK (Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő, az OEP utódszervezete) információi alapján.
Hova mehettek fogorvoshoz?
Ahogy a háziorvosnál és a gyerekorvosnál, úgy a fogorvosoknál is van területi ellátási kötelezettség. A főszabály szerint a társadalombiztosítási támogatással igénybe vehető fogászati ellátások annál a fogorvosi szolgálatnál vehetők igénybe, amely arra a lakóhelyetek vagy tartózkodás helyetek szerint területi ellátási kötelezettséggel rendelkezik. (Ahogy emlegetni szoktuk: amelyik körzetébe tartoztok).
Azonban lehetőség van a körzeti (területi ellátási kötelezettség alapján kijelölt) fogorvosi szolgálattól eltérően másik fogorvoshoz is fordulni – amennyiben a felkeresett másik fogorvos az ellátását elvállalja. Ebben az esetben ugyanolyan feltételekkel vehető igénybe a fogorvosi ellátás, mintha az a saját körzetben történne, vagyis a térítésmentes eljárások itt is ugyanúgy térítésmentesek. Sürgős esetben pedig bármelyik fogorvosnál ellátnak.
Figyeljetek, hogy a TAJ-kártyát, valamint 14 éven felüliek esetén a személyazonosságot igazoló fényképes okmányt mindenképp vigyétek magatokkal, mert csak azok előzetes bemutatásával vehető igénybe a NEAK által finanszírozott fogorvosi ellátás.
Amiért biztosan nem kell fizetnetek
Az alábbi ellátások életkortól függetlenül a társadalombiztosítás által finanszírozott kategóriába tartoznak:
- Sürgősségi ellátás
- Szűrővizsgálat (meghatározott időközönként)
- Szakorvosi beutaló alapján góckutatás és más alapbetegségekhez kapcsolódó fog és szájbetegségek kezelése
- Fogmegtartó kezelés (amalgám és esztétikus fogtömés foganként és fogfelszínenként, gyökértömés foganként évente egyszer, ellátási esetenként gyökérkezelés)
- Fogsebészeti ellátás
- Fogkőeltávolítás
- Ínyelváltozások kezelése

Kép: Getty Images
Meddig ingyenes?
A teljes körű fogászati alap- és szakellátás – a fogtechnikai költségek kivételével – térítésmentes 18 éves korig, illetve 18 éves kor betöltését követően a nappali rendszerű oktatás keretében köznevelési intézményben vagy szakképző intézményben folytatott tanulmányok ideje alatt. Vagyis nem kell fizetni az ellátásért (a fogorvosi munka térítésmentes), de a fogtechnikai költségekért igen. A technikai költségekhez a NEAK ártámogatást nyújt, aminek mértékét illetve a támogatott gyógyászati segédeszközöket közleményben határozza meg.
Mi a helyzet a fogszabályozóval és a fogpótlással?
Ugyanaz, mint a fent említetteknél: 18 éves korig (a fenti kiegészítéssel) a gyermek a beavatkozás árának részleges térítése mellett jogosult fogszabályozó készülékre, oly módon, hogy a fogorvosi munka térítésmentes, a fogszabályozó készülék árához nyújtott támogatást pedig a NEAK eszközönként határozza meg, és közleményben teszi közzé. Ugyanez érvényes a a fogak rágóképességének helyreállítása érdekében szükséges kivehető és rögzített fogpótlásra.
Fogszabályozó szakorvos szakértő segítségével egy kicsit könnyebben érthetően megfogalmazva:
- A sürgősségi ellátás, vagyis amikor a probléma azonnali beavatkozást igényel, térítésmentes – ide tartozik, ha elhalt tejfogat meg kell nyitni, ha gyulladás lépett fel, ami beavatkozást vagy antibiotikum adását igényli, vagy a baleset utáni fog- és sebellátás.
- A röntgen általában ingyenesen elérhető, „sima” röntgen van a legtöbb rendelőben. Ha például panorámaröntgenre van szükség, az jellemzően valamilyen központi helyen érhető el, szintén térítésmentesen.
- A fogkő-eltávolítás térítésmentes.
- Ahogy a barázdazárás is.
- Térítésmentes a maradó fog tömése és a gyökérkezelés is.
- Azonban ha ideiglenes vagy rögzített fogpótlásra van szükség, ott csak az orvosi munkadíj térítésmentes, a technikai költségekért fizetni kell, de a NEAK ártámogatást nyújt ehhez. Ugyanez igaz a fogszabályozó készülékre is.