Fotó: Getty Images
Érezted már magad bizonytalannak a gyereknevelésben? A válaszod jó eséllyel igen – ahogy a legtöbb szülőé is az. Nehéz és ingoványos terep ez, nagy felelősséggel és kevés vagy nem egyértelmű visszajelzéssel. És persze a szabályok sem egyértelműek, ezerféle tanácsot kaphat, aki kér (és az is, aki nem kér). Könnyű a gyereknevelésben elveszni, sok szülő érzi tanácstalannak magát. Pedig dr. Altmann Anna gyermekneurológus szerint a legfontosabb és leghasznosabb lenne a józan eszünk és az ösztöneink hangját minél jobban meghallani.
1. Az önfeladás nem működik
Altmann Anna gyermekneurológus negyvenéves szakmai tapasztalata alapján azt gondolja: a modern szülői lét legnagyobb kihívása a tökéletesség illúziójának és a külső elvárásoknak való megfelelés kényszere. „A szülővé váláskor megjelenő félelem és a magukra hagyatottság érzése miatt a szülők könyvekből, internetről és barátoktól próbálnak információt szerezni. Megérkezik a kis jövevény, akit már nagyon vártak, és az egész család életét fölborítják annak érdekében, hogy a gyermek jól érezze magát.
Nagyon fontos lenne tudatosítani, hogy a teljes önfeladás hosszú távon fenntarthatatlan. A kezdeti odafigyelő szeretet, ha túlzó, akkor egy idő után teherré válhat. Gondolok itt arra, hogy ha a »babás lét« nagyon erősen különbözik a szülő megszokott életvitelétől, szokásaitól, az gondokat fog okozni. Ahelyett, hogy mindent a pici köré szerveznének a szülők, úgy kellene kialakítani az új közös életüket és a gyereknevelést, hogy az mindenkinek jó legyen. Az önfeláldozás és a folyamatos, fárasztó megfelelési kényszer súlyos belső feszültségekhez vezet.”
Hogyan csináljuk jól?
Szakértőnk tanácsa alapján a legfontosabb arra törekedni, hogy ne a külső normáknak akarjunk megfelelni. „Nem az a jó, az a normális, amit másnál látunk. Hanem az, ami az adott családnak, az anyának és az apának, valamint a gyerek(ek)nek is jó. Ehhez szükséges, hogy legyen énidő és párkapcsolati idő is. Ha ez kezdetektől így van, a gyerek számára ez lesz a természetes.”
dr. Altmann Anna gyermekneurológus
2. Nem kell mindig fejleszteni
A mai szülők másik jelentős problémája a gyermekneurológus szerint, hogy folyamatosan egy normához és persze másokhoz mérik a gyermeküket. „A tökéletességre törekedve azt keresik, miben nem »teljesít« megfelelően a gyermek, és ezzel állandó szorongást generálnak. Pedig fontos lenne észben tartani, hogy nincs a gyerekek fejlődésében mindenkire általánosan vonatkozó, pontos protokoll. Nincsenek olyan adatok, amelyek szerint mondjuk hajszálpontosan hat hónaposan kell megfordulni vagy tíz hónaposan mászni. A sérült gyerekek korai fejlesztése valóban kulcsfontosságú, de a makkegészséges gyermekeknél nincsenek ilyen szigorú protokollok.”
Viszont a szülők hajlamosak a szükségesnél jóval nagyobb fontosságot tulajdonítani az adatoknak, normáknak, teljesítménykényszert teremtve egy olyan dologban, vagyis a gyerek fejlődésében, ahol a teljesítménynek valójában nincs szerepe.
Hogyan csináljuk jól?
„Az a szülő, aki állandóan a tökéletességre törekszik, és a normák betartását célozza, azt sugározza a gyerek felé, hogy »te nem vagy megfelelő nekem«. És bizony ez később önértékelési problémákat okozhat. A kutatások igazolják, hogy a későbbi pszichoszomatikus betegségek, a fejfájás, migrén, hasi fájdalmak jelentős része arra vezethető vissza, hogy a gyerek úgy érzi, nem felel meg a szüleinek.
Ahelyett, hogy a képzelt tökéletességet hajszolnánk minden téren, abban próbáljuk a gyerekünket megerősíteni, amiben ő jó. Ne azt keressük, hogy miben nem jó, és állandóan azt próbáljuk meg átlagos szintre hozni, mert attól inkább boldogtalan lesz.
A túl korán, intenzíven elkezdett fejlesztések nem feltétlenül vezetnek nagyobb sikerességhez vagy magasabb kognitív funkciókhoz. Sokkal-sokkal harmonikusabbak lesznek a későbbiekben a családi kapcsolatok, az anya-gyerek viszony, ha egy picit lazábban tudjuk ezeket a dolgokat kezelni, és inkább arra törekedni, hogy stabil hátteret nyújtsunk a gyereknek.”
3. Ne becsüljük alá a játék erejét
A mai szülők Altmann Anna meglátása alapján gyakran fejlesztésről fejlesztésre, foglalkozásról foglalkozásra rohannak a gyerekekkel, miközben a játékban rejlő hatalmas potenciálról megfeledkeznek.
„A játékok remekül alkalmasak például a szabálykövetés megtanítására – már kétéves kortól lehet ezzel foglalkozni az életkornak megfelelő társasjátékokkal, szerepjátékokkal. Ezek során a szabálykövetés tanítása nem szigorral, hanem közös, kommunikatív játékkal történik, amely során annyi történik »mindössze«, hogy a gyerek is, és a szülő is betartja a szabályokat, miközben együtt játszanak.
A játék az önállóságra neveléshez is remek eszközt. Nagyon sokszor látom, hogy a szülőnek nincs ideje, türelme kivárni, hogy a gyerek bekösse a cipőjét, vagy visszakérje a lapátot, amit elvettek tőle a homokozóban. Ha mindent megcsinálunk helyette, mert úgy gyorsabb és egyszerűbb, az lassítja a gyerek fejlődését, nehezebben tanulja meg megvédeni magát, és kommunikálni a társaival.
(Kép forrása: Getty Images)
Számos neuropszichológiai adat áll rendelkezésre arra vonatkozóan, hogy a későbbi figyelemzavar, meg autisztikus viselkedésben az elektromos és mobileszközök egyre elterjedtebb kisgyerekkori használata mellett az önállóságra való nevelés hiányának is szerepe van.
Ma a legtöbb szülő azt várja a bölcsődétől, óvodától, hogy fejlessze a gyereket, tanítson nyelveket, rajzolni, akár olvasni-írni. És úgy érzik, ha már négy évesen nem rajzolja szépen a kört a kicsi, akkor baj van. És azt is látom, hogy ha az óvónéni sokat játszik az udvaron, körhintázik, körjátékozik a gyerekekkel, akkor azt gondoljuk, hogy nem végzi jól a dolgát, mert a másik csoportban már három verset tanultak. Pedig ezek a játékok rengeteget számítanak a gyerekek fejlődése szempontjából.
Sokkal jobban fog az a gyerek fejlődni, aki sokat és sokfélét játszik, mozog. És lehet, hogy később könnyebben fog nyelvet tanulni, vagy írni tanulni, mert harmonikus lesz a mozgása, jó a mozgáskoordinációja, megfelelő a figyelme, a szabálykövetése.”
Hogyan csináljuk jól?
„Önálló és közös játékra is nagy szüksége van a gyerekeknek. Az önálló szabad játék során fontos, hogy a szülőnek nem kell minden másodpercet kitöltenie, vagy állandóan feladatot adnia. A közös játék pedig szóljon a szerepjátékról, de ne csak a szülő kövesse ebben a gyerek akaratát. Fontos, hogy néha a gyereknek is követnie kelljen a szülő gondolatát, ötleteit – ez is fejleszti a kreativitást és a szociális képességeket.”
4. Az önfejlesztés sokat számít
Ha leendő szülőknek szóló tanfolyamokról beszélünk, még mindig olyanból lehet a legtöbbet találni, amelyeken mondjuk gyerek-elsősegélyt oktatnak, vagy hogy mit tegyünk lázgörcs esetén. „Ezekre is nagy szükség van, de az is fontos lenne, hogy megtanulják a szülők, egészséges fejlődés esetén mik azok a helyzetek, amikor tényleg orvoshoz kell menni, és mik azok a dolgok, amik még beleférnek – mondja dr. Altmann Anna.
Jó lenne, ha tanulhatnának arról, hogyan érhetik el, hogy harmonikus legyen a család élete. Vagy hogy mikor kell játszani hagyni a gyerekeket, és mikor, mit jó játszani velük. Megtaníthatnánk nekik, melyik játéknak, melyik foglalkozásnak mi lenne az értelme, a haszna. Nem konkrét teendőket, adatokat kellene oktatni, hanem azt, hogy mik azok a sarkalatos problémák, amikor baj van, és mik azok, amiken túl kell lépni.
Ezzel vissza lehetne adni a szülőknek azt az önbizalmat, amit ez a tökéletes képet mutató világ és a rengeteg elvárás elvett tőlük. Megtanulhatnák, hogy higgyenek saját magukban, higgyenek az érzéseikben.
Fogadják el a gyerekeket, nem kell a tökéletesség, hiszen senki sem tökéletes. Ha több olyan felnőtt lenne, aki bízik saját magában, a következő generáció nevelése sokkal harmonikusabb lehetne.
Hogyan csináljuk jól?
Ha úgy is érezzük, hogy nem így alakultak az első évek, bizonytalanok, feszültek vagyunk a saját szülőségünkkel kapcsolatban, akkor is van megoldás a neurológus szerint.
- Fontos a konzisztencia és kommunikáció: Meg kell beszélni a családdal és a gyerekkel (akár már 2-3 éves korban a saját szintjén) a változtatást, és abban következetesnek kell lenni.
- A szülői jól-lét a kulcs: Nem szabad, hogy a szülő teljesen alárendelje magát a gyerekének, mert abból belső feszültség lesz, és idegesség. Fontos, hogy a szülő jól érezze magát a bőrében, és tegyen ezért.
- A reggel és az este ereje sokat számít: Az apró közös rituálék segíthetnek a harmonikus napindítás és napzárás megteremtésében. Például zárhatjuk az estét összebújással, amikor a család tagjai elmondják, mi volt a napjukban a legjobb. Ezzel sokat segíthetünk a családi harmónia kialakításában, visszanyerésében.
- A nagyszülőkről se feledkezzünk meg: Ha lehet, akkor fontos lenne őket minél jobban bevonni. Ennek több szerepe is lehet. Az egyik az, hogy a gyerek más mintákat is megtanul, nem csak azt, ami a szülőknél van. A szülők pedig felszabadulhatnak valamennyire, nem egyedül kell folyamatosan helytállniuk, tudnak közös és saját programokat szervezni, kevésbé élik meg teherként a mindennapokat.
- Tartsuk észben, hogy a gyerek a szülői példából tanulja a legtöbbet. Tehát ha változtatni akarunk, akkor nekünk is változnunk kell. Nem várhatjuk a gyerektől, hogy csak ő csinálja másképp a dolgokat, mi pedig nem. A közös elhatározásnak és közös tetteknek van igazán erejük.
Kapcsolódó cikkek
