Család

Hét tipp a sütéshez a még jobb banánkenyérhez

Ha van otthon egy-két már túlérett, megbarnult banán, finom banánkenyeret készíthetsz belőle. Ehhez mutatunk most néhány sütési tippet is.
2024. Február 23.
(Kép forrása: Getty Images)

A banánkenyér egy egyszerűen, néhány hozzávalóból elkészíthető sütemény, ami jól variálható is csokoládéval, kakaóval, magvakkal és gyümölcsökkel is. A Tasting Table összegyűjtött néhány tippet, amit érdemes kipróbálni a sütésnél – ezekből válogattunk.

Érett banánt használj

Az érett banánban több a cukor, ami jobb a banánkenyérhez, mint a kevésbé érett gyümölcs. Emellett pürésíteni is sokkal egyszerűbb az érett banánokat, és a nem elég puha banánokból nagyobb darabkák maradhatnak a tésztában. A legjobb az a banán a recepthez, aminek a héja sárga, de már sötét foltok vannak rajta, de akár az is jó lehet, aminek a szára már besötétedett.

Ne hagyd ki a citrusféléket

A citrusfélék remekül tudják fokozni a banánkenyér ízét, így például egy kevés narancslével és narancshéjjal nagyon különleges ízt tudsz elérni. Ehhez pedig a fűszerek közül nagyon jól illik a fahéj és a szegfűszeg, az egyéb ízesítők közül pedig a csokiforgács és a dió. A narancshéjat érdemes közvetlenül a tálalás előtt hozzáadni a sütihez, a legkarakteresebb ízek érdekében.

Ne keverd túl a tésztát

A banánkenyérnél is figyelni kell arra, hogy ne keverd túl a tésztát, mert az ronthat a kész sütemény állagán. A portál szerint ha túl sokáig keverjük a tésztát, miután az összes összetevő belekerült, a képződő gluténszálak ruganyos textúrát adnak neki. Hasonló történik a sütőporos vagy azódabikarbónás tésztával, ha a túlkeveréssel kiszorul belőle a levegő, amitől össze is eshet a süti. Ezért bőven elegendő addig keverni, amíg úgy látod, hogy a lisztet már felvette a tészta – ezelőtt pedig külön összekeverni a száraz és a nedves hozzávalókat.

Érdemes dióféléket, magokat is adnod a tésztához

A diófélék és az olajos magvak a legjobbak arra, hogy a kész sütemény egy kicsit ropogós is legyen. Ezeket belekeverheted a tésztába, de akár sütés előtt rá is szórhatod a tetejére is. A napraforgó, a tökmag és a szezámmag kellemes ropogást tud adni, míg a len- és chiamag akár tojáspótlóként is funkcionálhat a receptben. Még különlegesebb lesz az ízük és ropogósak maradnak, ha megpirítod ezeket, mielőtt a tésztához adod.

Ne az olajat iktasd ki

A banánkenyér egészségesebb verzióinak receptjei gyakran különböző gabonaliszteket vagy magliszteket tartalmaznak, és cukor helyett édesítőszert. A portál szerint amit nem érdemes kihagyni ezekből a receptekből sem, az az olaj, ami nedvességet ad a tésztának anélkül, hogy túlzottan nedvessé tenné.

Válassz joghurtos receptet

Érdemes a receptek közül olyat kipróbálnod, amiben joghurt vagy görögjoghurt is van, ami segíthet, hogy ne száradjon ki a tészta a sütőben. Ezeknek a savassága a kelesztőszereket is aktiválhatja, ami magasabb süteményt eredményezhet a portál szerint.

Egy extra trükk a tálaláshoz

Próbáld ki a banánkenyeret úgy is, hogy a szeleteket egy picit lepirítod serpenyőben – akár szárazban, akár egy vékony réteg vajra helyezve.