Ha már itt jársz, nem hagyunk heti előrejelzés nélkül akkor sem, ha netán nem vagy azok között a csillagjegyek között, akik igazán ígéretes hétnek néznek elébe az égiek szerint.

Ilyen hete lesz a csillagjegyeknek
A hét első napján fontos esemény megy végbe: az Oroszlánban járó Merkúr, ami a kapcsolatok és a kommunikáció bolygója, felhagy a hátráló mozgással, azaz véget ér a Merkúr retrográd, amit az összes csillagjegy megérez.
Ez nemcsak ahhoz járul hozzá, hogy a múlt helyett inkább a jelenre és a jövőre fókuszáljunk, hanem ahhoz is, hogy tiszta vizet önthessünk a pohárba és félreértések nélkül fejezhessük ki magunkat. Ezt leginkább a Kos, az Oroszlán és a Nyilas jegyűek érzik majd.
Kedden a Kosban járó Szaturnusz és az Ikrek vendégszeretetét élvező Uránusz jó kapcsolatba kerülnek egymással, ami egyensúlyt teremt a felelősségvállalás és a változtatásra való törekvés között.
Szintén kedden, a nagy szerencse bolygója és a Vénusz olyan fényszöget zár be, ami harmonikusabbá teszi az érzelmekkel teli kapcsolatokat, az egyedülálló Rákoknak, Skorpióknak, Halaknak, Bikáknak és Szűz jegyűeknek pedig szerencsés változást hozhat.
A hét közepén, a Marsnak köszönhetően mindannyian határozottabban fejezzük ki magunkat, anélkül, hogy ajtóstul rontanánk a házba: tökéletes alkalom ez a félreértések elsimítására, a vitás helyzetek rendezésére és az újrakezdésre.
Ez az 5 csillagjegy lesz a legszerencsésebb a héten
Fotó: Getty Images – Flashpop és Canva.com