
(Kép forrása: Getty Images)
Jellemzően napos, de az átlagosnál hidegebb idővel kezdődik február első hete: a hőmérséklet csúcsértéke 1-6 Celsius-fok között alakul, a fagyzugokban és a hóval fedett tájakon pedig akár mínusz 10 fok is lehet hajnalban. A hét második felében feltámad a szél és általában felhős időre kell készülni, emellett többfelé lehet havazás, havas eső – írja a HungaroMet Zrt. vasárnapi előrejelzése alapján az MTI.
Hétfőn az ország nagy részén tovább csökken a felhőzet, és naposra fordul az idő, de az ország középső részén erőteljes lesz a felhőképződés, az időszakosan záródó felhőzetből néhol hózápor is előfordulhat. A Tiszántúlon nagyobb területen, a Nyugat-Dunántúlon helyenként megélénkül az északi, északkeleti szél, másutt többnyire gyenge vagy mérsékelt marad a légáramlás aznap. A hőmérséklet csúcsértéke 1 és 7 Celsius-fok között várható.
Kedd reggelre párássá válik a levegő, foltokban köd képződik, de ezek kiterjedése napközben csökken, és többnyire gyengén vagy közepesen felhős időre van kilátás. Csapadék nem valószínű és a légmozgás is mérsékelt marad a hét második napján. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában mínusz 9 és mínusz 4 Celsius-fok között alakul, de a fagyzugokban, illetve a hóval borított területeken mínusz 10 Celsius-foknál is hidegebb lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 1 és 6 Celsius-fok között várható.
Szerdán reggelre párássá válik a levegő, foltokban köd képződik, melyek kiterjedése napközben csökken. Többnyire gyengén felhős időre van kilátás, a keleti országrészben lehet több felhő, míg késő este északnyugat felől megnövekszik a felhőzet. Csapadék nem valószínű, a légmozgás mérsékelt marad. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában mínusz 9 és mínusz 4 Celsius-fok között alakul, de a fagyzugokban, illetve a hóval borított területeken mínusz 10 foknál is hidegebb lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 1 és 7 Celsius-fok között várható aznap.
Csütörtökön általában közepesen és erősen felhős lesz az ég, de az ország keleti felében lehetnek tartósabban borult időszakok is. Elszórtan várható havazás, hózápor. Az északi, északnyugati szél a Dunántúlon többfelé megerősödik, másutt legfeljebb élénk széllökések lehetnek. A hőmérséklet hajnalban mínusz 8 és 0 Celsius-fok, míg kora délután 2 és 7 Celsius-fok között alakul.
Pénteken többnyire erősen felhős lesz az ég, és elszórtan várható havazás, hózápor. A keleti, északkeleti szél néhol megélénkül aznap. A minimum hőmérséklet mínusz 6 és 0 Celsius-fok, a maximum 1 és 6 Celsius-fok között alakul.
Szombaton többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, és több helyen alakulhat ki havas eső, havazás. A keleties szél időnként megélénkül. A hőmérséklet hajnalban mínusz 6 és 0 Celsius-fok, kora délután pedig 1 és 7 Celsius-fok között várható.
A hét utolsó napján többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, és több helyen alakulhat ki havas eső, havazás. A csapadék súlypontja nyugat felé tolódik vasárnap. A keleti, északkeleti szél időnként megélénkül. A hőmérséklet hajnalban mínusz 4 és plusz 1 Celsius-fok, míg kora délután 1 és 7 Celsius-fok között alakul.