Család

Heti időjárás: változékony idő várható, több hullámban eső érkezik

Változékony idő várható a jövő héten és több hullámban kell esőre készülni, a szél pedig gyakran lesz élénk, olykor erős, viharos.
2025. Március 09.

A hőmérséklet csúcsértéke 20 Celsius-fok körül alakul – derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.

(Kép forrása: Getty Images)

(Kép forrása: Getty Images)

Hétfőn a fátyolfelhőzet napközben délnyugat felől nagyobb területen is megvastagszik, emiatt a felhőzet egyre inkább szűri, zavarhatja a napsütést. Délnyugat felől északkelet felé haladva elszórtan előfordulhat zápor a nap második felében. A déli, délnyugati szelet élénk, elsősorban az Észak-Dunántúlon erős, néhol viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 18-23 Celsius-fok között alakul, de délnyugaton ennél hűvösebb maradhat az idő.

Kedden többnyire erősen felhős lesz az ég, majd késő délutántól délnyugat felől szakadozik, csökken a felhőzet. Több helyen várható eső, záporeső aznap, a kiterjedtebb csapadékzóna a nap második felében érkezhet, és nagyobb eséllyel az ország délkeleti felét érinti jobban. Néhol megdörrenhet az ég, és a délies szél nagy területen megélénkül. A hőmérséklet hajnalban 3-11 Celsius-fok, míg délután 12-19 Celsius-fok között alakul.

Szerdán újra megnövekszik a felhőzet, több helyen valószínű zápor, zivatar, de hosszabb-rövidebb időre szinte mindenütt kisüt a nap. A délies szelet élénk, főként az Észak-Dunántúlon olykor erős lökések kísérik aznap. A minimum-hőmérséklet 3-9 Celsius-fok, a csúcsérték pedig 16-22 Celsius-fok között alakul.

Csütörtökön változóan felhős idő valószínű általában többórás napsütéssel, de elszórtan előfordulhat zápor, néhol zivatar. Több helyen megerősödik a déli, délnyugati szél. A minimum-hőmérséklet 5-10 Celsius-fok, míg a csúcsérték 15-20 Celsius-fok között alakul.

Pénteken délnyugat felől újra megnövekszik a felhőzet, és több helyen valószínű eső, záporeső, néhol pedig zivatar is lehet. A déli, délnyugat szelet több helyen kísérik erős lökések. Hajnalban 4-10 Celsius-fok, délután 17-22 Celsius-fok várható.

Szombaton szakadozik, csökken a felhőzet, majd változóan felhős idő várható általában többórás napsütéssel, de elszórtan előfordulhat zápor, néhol pedig zivatar is lehet. A délies szél megélénkül, helyenként megerősödik. Hajnalban 5-11 Celsius-fok, míg délután 17-22 Celsius-fok valószínű aznap.

A hét utolsó napján ismételten erősebben megnövekedhet a felhőzet, és többfelé van esély esőre, záporesőre, néhol zivatar is lehet. A déliről északnyugatira, északira forduló szél megerősödhet. Vasárnap a minimum 4-9 Celsius-fok, a csúcsérték pedig 9-17 Celsius-fok között változhat.