
Fotó: Getty Images – FreshSplash
A hét egyik legfontosabb égi eseménye az volt, hogy a Skorpióból a Nyilasba lépett a Mars, mindenkinél magas fokozatra tekerve mindenkinél a kalandvágyat és a kíváncsiságot, miközben a Bikában járó telihold érzelmileg ültetett fel többeket a hullámvasútra a hét közepén.
Legalább ilyen jelentős esemény volt az is, hogy a Vénusz a Skorpióba lépett, és a megszokottnál is intenzívebbé teszi most a vágyakat, szenvedéllyel tölt meg minden kapcsolatot.
Ilyen hétvégéje lesz a csillagjegyeknek
Hétfőn a Mérlegben vendégeskedő Vénusz kedvezőtlen fényszöget zárt be a Rákban járó Jupiterrel, ami érzelmi túlkapásokat, a kelleténél hevesebb reakciókat és ingerültséget hozott magával, leginkább a Kos, a Rák, a Mérleg és a Bak csillagjegyűek számára.
Kedden a Mars is összeakasztotta a bajszát az Ikrekben járó Uránusszal, ami többeket igen irritálttá tehetett, meggondolatlan döntéseket eredményezhetett és felerősíthette a vágyat, hogy kitörj a jól megszokott hétköznapokból. Váratlan fordulatokból sem volt hiány ezen a napon!
Szintén kedden, a Plútónak köszönhetően minden csillagjegy, de leginkább a Kosok, az Oroszlánok és a Nyilasok bátrabbak és határozattabbak lehettek a megszokottnál is, ami nem biztos, hogy egy ilyen puskaporosnak ígérkező napon jó hírnek bizonyult…
Szerdán felragyogott a telihold a Bikában, aminek hatására mindenki törekedett a stabilitásra és az érzelmi kiszámíthatóságra.
Csütörtökön a Vénusz belépett a Skorpióba, ami egészen más szinezetet ad a kapcsolatoknak, főleg a Rák, a Skorpió és a Halak szülöttjei számára. Ennek hatása a hét végén is érződik majd, igazán emlékezetessé téve a pénteket, a szombatot és a vasárnapot.