Család

Hétvégi időjárás: folytatódik a kellemes, őszi idő

Folytatódik a kellemes, őszi idő az utolsó októberi hétvégén is.
2024. Október 24.

A ködfoltok feloszlása után döntően napos, száraz időre kell készülni. A hőmérséklet csúcsértéke 15-21 Celsius-fok körül alakul a hétvégén – írja a HungaroMet Nonprofit Zrt. csütörtöki előrejelzése alapján az MTI.

Pénteken a pára, illetve a köd a keleti területeken feloszlik, délnyugaton szakadozik a felhőzet, délelőttől már nagyrészt derült idő várható. Aznap a déli tájakon délelőttig gyenge eső nem zárható ki. A keleti, délkeleti szelet az Észak-Dunántúlon élénk lökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15-20 Cesius-fok között alakul.

 

Szombaton a ködfoltok, illetve rétegfelhőzet feloszlása után nagyrészt gyengén felhős lesz az ég, de főleg északnyugaton, északon maradhatnak erősen felhős körzetek is. Csapadék nem valószínű aznap. A déli, délkeleti szél helyenként megélénkül, Sopron térségében megerősödhet. Szombat hajnalra többnyire 4-10 Celsius-fok közé csökken a hőmérséklet, de a keleti, hidegre hajlamos helyeken 0-3 Celsius-fok várható, délutánra pedig 15-21 Celsius-fokig melegszik fel a levegő.

A hét utolsó napján a pára, köd feloszlik, majd nagyrészt fátyolfelhős, napos időre kell számítani, csapadék nem valószínű. A déli, délkeleti szél többfelé megélénkül. Vasárnap a legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 5-12 Celsius-fok között alakul, de a keleti hidegre hajlamos helyeken 1-4 Celsius-fok is lehet, míg délután 16-22 Celsius-fok várható.

Forrás: MTI