Május 24-én a Kos jegyébe lépett a nagy tanítások, a megfontoltság és a felelősségvállalás bolygójának tartott Szaturnusz, aminek hatását mindenki érzi majd a bőrén.

A Kosba lépő Szaturnusz több csillagjegynek is jót hoz (Fotó: Getty Images – Maria Korneeva)
Fontos előre leszögezni, hogy a Szaturnusz nem szórja két kézzel az ajándékokat, tőle kemény és kitartó munkával kell azokat kiérdemelni, a befektetett energiát azonban mindig nagyra értékeli, és semmit nem hagy figyelmen kívül – sem a jót, sem a rosszat.
Ezt hozza a Kosban járó Szaturnusz a csillagjegyeknek
A napokban kezdődött új időszámítás, azaz a Szaturnusz Kosban töltött periódusa minden csillagjegy számára nagyszerű lehetőségeket kínál az önvizsgálatra, és az ebből levont tanulságokra alapozott átalakulásra.
A Szaturnusz lassú mozgású bolygó, vagyis hosszú-hosszú hónapokon át lesz érvényes mindez, egy kisebb kitérőtől eltekintve egészen 2028-ig vendégeskedik majd a Kos jegyében. A legfontosabb leckék, amiket ebben az időszakban jelesre megtanulhatsz, a következők: felelősségvállalás, elköteleződés, határok kijejölése és saját életed irányításának kézbevétele.
Csillagjegyek, akiknek gyarapodást hoz a Kosban járó Szaturnusz
Fotó: Getty Images – Maria Korneeva