Húsvét után ismét változékonnyá válik az időjárás, a sok napsütés mellett többfelé várható zápor, zivatar, a hőmérséklet csúcsértéke pedig 20 és 25 Celsius-fok között alakul. A hét végén csökken a csapadék valószínűsége és kissé visszaesik a hőmérséklet – írja az MTI a HungaroMet Zrt. vasérnapi előrejelzése alapján.

(Kép forrása: Getty Images)
Húsvéthétfőn általában sok napsütés és száraz idő várható kevés gomolyfelhő és fátyolfelhők mellett, de délután egy-egy helyen futó zápor nem kizárt, késő estétől pedig nyugaton fordulhat elő zápor, zivatar. Többnyire mérsékelt marad a légmozgás a hét első napján, a csúcshőmérséklet pedig 22 és 27 Celsius-fok között lesz.
Kedden is sok lesz a napsütés, de ezt fátyolfelhők szűrik, illetve erőteljessé válik napközben a gomolyfelhő-képződés és több helyen alakulhatnak ki záporok, zivatarok. Az északi, északnyugati szél időnként megélénkül, zivatarok idején megerősödik. A hőmérséklet hajnalban 7 és 14 Celsius-fok, míg délután 21 és 26 Celsius-fok között valószínű.
Szerdán sok lesz a napsütés, de ismét több helyen lehetnek záporok, zivatarok. Többnyire mérsékelt marad a légmozgás aznap, zivatarok idején a szél átmenetileg megerősödhet. A hőmérséklet hajnalban 8 és 15 Celsius-fok, délután pedig 20 és 25 Celsius-fok között várható.
Csütörtökön erőteljes lesz a gomolyfelhő-képződés, amelyből többfelé várható zápor, zivatar. aznap A változó irányú szél többnyire mérsékelt marad. A hőmérséklet hajnalban 7 és 14 Celsius-fok, míg délután 18 és 25 Celsius-fok között alakul.
Pénteken is erőteljes lesz a gomolyfelhő-képződés, amelyből többfelé várható zápor, zivatar. Időnként megélénkül az északi, északkeleti szél, zivatarok idején átmenetileg megerősödik. A hőmérséklet hajnalban 8 és 14 Celsius-fok, délután pedig 17 és 25 Celsius-fok között valószínű.
Szombaton többnyire közepesen vagy erősen felhős időre van kilátás, elszórtan előfordulhat zápor, esetleg zivatar. Az északi, északkeleti szél megerősödik. Hajnalban 7-14 Celsius-fok, míg délután 15-20 Celsius-fok lesz.
A hét utolsó napján napos, gomolyfelhős idő várható, csapadék nélkül. Az északkeleti szél néhol időnként megerősödik. Vasárnap a legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 1 és 7 Celsius-fok, a legmagasabb nappali hőmérséklet pedig 12 és 17 Celsius-fok között alakul.
Forrás: MTI