Család

Így él most a Kölyökidő egykori gyereksztárja – Kovács Robi mára kétgyerekes édesapa

Arról is mesélt, mire költötte az első filmes fizetését gyerekként.
2023. Október 03.
(Fotó: Birton Szabolcs)

A Kölyökidő egykori gyereksztárja immáron negyvenhét éves és két, csodálatos gyermek édesapja. A színész-rendező mostanában ritkábban szerepel a televízióban, de – mint mondja – így is nagyon elégedett az életével, írja a Meglepetés magazint szemléző Blikk.

„Színes, változatos életem van. Valóra vált több álmom is. Néhány évvel ezelőtt kiköltöztünk Csömörre, ami a mai napig óriási élmény a számomra. A kőbányai lakótelepen nőttem fel, most saját kertes házban lakom. Úgy érzem, mintha állandóan nyaralnék. Szalonnát sütögetünk a telken, a gyerekeimnek pedig még egy fából készített játszóteret is építettem, mert azt szeretném, hogy boldogok legyenek. Kincső nyolcadik osztályos, Bence alsó tagozatos. A lányom a szereplősebb, a fiam zárkózottabb típus” – mondta el a Meglepetésnek Kovács Robi.

A színésznek az 1990-es években hozott népszerűséget a Kölyökidő, aminek a műsorvezetője volt. A lap szerint emiatt akkor sokan úgy gondolták, kivételezett élete van, de elmondása alapján ő is ugyanúgy nőtt fel, mint a többi, vele egykorú iskolás, tömegközlekedéssel járt és sokat rosszalkodtak a barátaival. Filmszerepeinek köszönhetően azonban már nagyon fiatalon, hétéves korában kenyérkeresővé vált. A magazinnak arról is beszélt, hogy mire költötte az első fizetését.

„Az első filmes szerepemért 150 forintot kaptam. A gázsimból megvettem azt a műanyag játékpuskát, amivel heteken át szemeztem egy trafik kirakatában. A puskán kívül még néhány üveggolyóra is futotta, így igazán elégedett voltam a fizetésemmel. Szerencsére akkoriban nem volt divat a tévében szereplők sztárolása, és a mostani celebkultusz sem. Nem vágytam rá, hogy felismerjenek. Többnyire az arcomba húzott baseballsapkát viseltem, mert nem a népszerűség élvezete miatt szerettem szerepelni. Ha viszont mostanában kedvesen megszólítanak az utcán, az boldoggá tesz, és szívesen idézem fel a múltat. Pozitív energiával tölt el, milyen sok nézőnek szereztem örömet a gyerekfilmekkel, de a Takács Vera rendezte Kölyökidővel is maradandó élményt sikerült adnunk az embereknek” – idézik az egykori gyerekszínészt.