Család

Így is készülhet a jól ismert reggeli – sült zabkása

Ha szeretitek reggelire a zabkását, egy kicsit ráérősebb hétvégén próbáljátok ki belőle a sült változatot is.
2024. Október 12.
(Kép forrása: Getty Images)

(Kép forrása: Getty Images)

A sült zabkása belül lágy és szaftos, de a teteje és az alja egy kicsit megpirul és ropogósabb lesz. Ahogy a főzött változat, úgy a sütőben készült is ízesíthető számtalan módon, és szuper „maradékmentő” lehet, ha van egy-két elhasználásra váró gyümölcs, megbontott aszalvány vagy olajos mag. Készülhet tejjel vagy akár tejhelyettesítővel is – kísérletezzétek ki a kedvenceteket. Tálalhatod melegen, de lehűtve is.

Az alaprecept a következő.

Hozzávalók 6 adaghoz:

  • 3 evőkanál vaj
  • 2 bögre (500 ml) tej
  • 1 nagy tojás
  • 5 dkg barna cukor (ez ízlés szerint lehet kevesebb is, ha kevésbé édesen szeretnétek)
  • 2 evőkanál méz
  • 1 és ½ teáskanál vanília aroma
  • 2 bögre zabpehely
  • 1 teáskanál sütőpor
  • 1 teáskanál őrölt fahéj
  • 1 csipet só
  • 1 bögre gyümölcs – ez lehet fagyasztott, kockára vágott, kerülhet bele bogyós gyümölcs, alma, banán vagy vegyesen, egy része lehet akár aszalt – az ízléseteknek megfelelően (opcionális)
  • ½ bögre apróra vágott dió vagy más mag, esetleg kókuszreszelék, vagy ezek kombinációja (opcionális)

 

Elkészítés:

  1. Melegítsd elő a sütőt 175 °C-ra, és kenj ki vajjal egy nagyjából 20×20 cm-es tepsit.
  2. Egy tálban keverd össze a tejet, a tojást, a cukrot, a mézet, a vajat megolvasztva és a vanília aromát. Ezután add hozzá a zabot, a sütőport, a fahéjat és a sót, és keverd össze.
  3. Öntsd a tál tartalmát a tepsibe, és ha teszel bele gyümölcsöt és/vagy magvakat, egyenletesen eloszlatva add hozzá.
  4. Süsd nagyjából 35-40 percig, amíg éppen összeáll a közepe is. Hagy hűlni 5-10 percet, amikor kész, majd kikanalazva vagy négyzetekre vágva tálald.

(Forrás: cooking.nytimes.com)