Család

Így vethetsz véget cirkusz nélkül a képernyőidőnek

Az, hogy a gyerek túl sok időt tölt kütyüzéssel, a nyári szünetben a legtöbb családban komoly fejtörést okoz a szülőknek. Ez a 3 lépés segíthet!
2024. Július 02.

A trükköt Isabelle Filliozat, klinikai szakpszichológus fejlesztette ki, hogy hiszti és vita nélkül lehessen véget vetni a képernyőidőnek.

Amikor az emberek – legyen szó gyerekekről vagy felnőttekről – filmet néznek, vagy számítógépes játékkal játszanak, egy másik világba kerülnek. A képernyő ugyanis egy kicsit hipnotikus hatással van az emberre – a fények, a hangok, a képek ritmusa ilyenkor elárasztja az agyat. Ez jó érzéssel tölt el, és senki nem akarja, hogy ennek vége szakadjon.

Az agy ilyenkor dopamint termel, ami a stressz és a fájdalom enyhítésére is képes. Míg tehát a képernyő ki nem kapcsol, addig úgy tűnik, minden rendben van. Ám amint a képernyő elsötétedik, a dopaminszint gyorsan, fokozatosság nélkül lecsökken. A gyerekeknél ez egy olyan fizikai sokk, ami aktiválja a hisztit és a haragot is.

Ilyenkor semmit nem számít, ha elmondod a gyereknek, hogy lejárt a képernyőidő: ha kikapcsolod, elveszed az eszközt, máris megvan a baj. Éppen ezért, nem is a veszekedés, a kiabálás és a sértődés a jó megoldás, hanem az alábbiak.

tabletező gyerek

#1 Légy része a gyerek világának!

Ha úgy döntesz, hogy itt a képernyőidő vége, ülj oda a gyerek mellé, és kapcsolódj be a tevékenységébe. Nézd vele a TV-t, vagy ülj le hozzá, miközben játszik. Nem kell túl sok időre gondolnod, fél-egy perc is elegendő – éppen csak annyi, hogy meg tudja osztani veled a tapasztalatait.

#2 Kérdezz!

Mit nézel éppen? Milyen szinten vagy most? Egyszerű kérdéseket érdemes feltenned a gyereknek arról, mire figyel éppen – van, akinek elég egy kérdés is, van, akinek inkább többre van szüksége. A gyerekek szeretik, ha a szüleik érdeklődnek a tevékenységeik iránt. Ha túlságosan beszippantotta a képernyő, akkor se add fel. Várj egy picit, és tegyél fel egy új kérdést.

#3 Építs hidat a valósághoz

Amint a gyerek elkezd válaszolni a kérdésekre, kicsit el tud vonatkoztatni a képernyő világától, és elindul vissza a valóság felé. Ez nem egy olyan hirtelen, éles váltás, mint amikor mérgesen kikapcsolod a TV-t, vagy elveszed a tabletet, ezért a dopaminszint sem zuhan le olyan hirtelen. Ekkor jön el az a pont, amikor elmondhatod neki, mit szeretnél tőle kérni.

Cirkusz nélkül elmondhatod, hogy itt az ideje vacsorázni/fürdeni/stb., vagy egész egyszerűen csak annyit, hogy vége a képernyőidőnek. Ez egy sokkal békésebb állapot, mint amikor az eszköz elvétele után utasítod valamire. Itt kikapcsolhatod a képernyőt, de a legtöbb gyerek magától is megteszi, mert annyira örül a szülői figyelemnek. Ezzel a trükkel sem lesz mindig ennyire egyszerű a dolog, de sokkal könnyebben megy majd, mint korábban.

Fotó: Getty Images, Forrás: Via