Család

Ezek az iskolai végzettségi szintek Magyarországon – Tudod, melyik a legmagasabb?

Az iskolai végzettség több szintre tagolódik Magyarországon, amelyek a tanuló életkorához, a megszerzett tudáshoz és az elért képesítésekhez kapcsolódnak.
2025. Július 13.

Összefoglaltuk a legfontosabb iskolai végzettségi szinteket, a legalapvetőbbtől a legmagasabbig – mint látható, a határ tényleg szinte a csillagos ég!

iskolás gyerekek

1) Alapfokú iskolai végzettség

Ez az első hivatalos végzettségi szint, és az általános iskola 8 osztályát foglalja magába. Ennek megszerzése általában 14 éves kor körül történik, és azért elengedhetetlen, mert erre épülnek a további iskolai végzettségi szintek.

2) Középfokú iskolai végzettség

Ahogy a nevében is benne van, a középiskola elvégzése után jár. Ez lehet szakmai végzettséget nyújtó szakképzés, ami többnyire 3-5 évig tart és néhány esetben a szakma mellett érettségit is ad. 

A gimnáziumban, szakközépiskolákban tanulók érettségi bizonyítvánnyal zárják a 4-5 éves képzésüket, aminek egyik legfőbb célja, hogy felkészítse a tanulókat a felsőoktatásra.

Az érettségi megszerzését követően továbbtanulásra és munkavállalásra is van lehetőség.

3) Felsőfokú iskolai végzettség

A középfokú iskolai végzettséget a felsőfokú szint követi, aminek alapfeltétele az érettségi bizonyítvány megszerzése.

  • Felsőoktatási szakképzés: 2 éves, főiskolai szintű oktatás, a képzés végén azonban nem jár a diploma.
  • Alapképzés (BA/BSc): 3-4 évig tart, és egyetemi, főiskolai alapdiplomát ad például a tanítóknak, mérnököknek, közgazdászoknak.
  • Mesterképzés (MA/MSc): ez az imént említett alapdiplomára épül, megszerzéséhez 1–2 évre van szükség. A képzést elvégzők így még magasabb iskolai végzettségi szintre lépnek.
  • Doktori képzés (PhD/DLA): újabb, legalább 3 éves tanulmányt jelent, ami tudományos fokozat megszerzéséhez segít hozzá. Kutatók, egyetemi oktatók szerezhetik meg.

+ Tanúsítványok, képesítések

Elérhetők továbbá olyan képzések is, amelyek nem adnak ugyan iskolai végzettséget, de szakmai tudást mindenképp:

  • Nyelvtanfolyam, ami hozzásegít a nyelvvizsga megszerzéséhez
  • Informatikai tanfolyam
  • Munkavállaláshoz szükséges képzések (például targoncás)
Fotó: Getty Images – Valerii Apetroaiei