Család

Január végéig biztosan növekszik a megbetegedések száma a gyermekorvosok egyesületének elnöke szerint

Viszont a téli szünetben lecsökkent az influenzaszerű megbetegedések száma.
2023. Január 11.
influenzás kisgyerek
A téli szünetben azonban csökkent a megbetegedések száma. (Kép forrása: Getty Images)

“December elején rendkívül nagy számban jelentkeztek szülők és gyermekeik influenzaszerű vírusfertőzésekkel. A hosszú téli szünet viszont jelentős mértékben lassította a vírusok terjedését” – mondta el az InfoRádiónak Havasi Katalin, a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke.

A téli szünetben jelentősen lecsökkent a betegek száma, viszont a hétfői rendelésen ismét sok kisgyermek jelent meg Havasi Katalin szerint, több édesanya jelezte az influenzaszerű tünetek megjelenését. Január végéig az esetszámok várhatóan folyamatosan emelkedni fognak.

Az egyesület elnöke beszélt arról is, hogy a betegek többsége a legfiatalabb korosztályból kerül ki. Gyakrabban és súlyosabban betegednek meg a kisded korúak, a bölcsődések, illetve az óvodás korcsoportból a kisebbek. Ráadásul a gyerekek gyógyulása akár két hétig is elhúzódhat.

Felhívta a figyelmet arra is, hogy a tünetek jelentkezése esetén nem szabad a gyermeket óvodába és iskolába vinni, mert nagy eséllyel elhúzódik a betegség.

Havasi Katalin hozzátette, hogy továbbra is érdemes beadatni az influenza elleni oltást, amely nemcsak a vírusokkal szemben véd, de csökkenti a szövődmények kialakulását is.

Forrás: Infostart/InfoRádió