Család

Kamarás Iván: Ez egy példamutatás akar lenni a fiaimnak

A színész elmondta, hogy milyen üzenettel vág neki a Sztárboxnak. Azt sem titkolja, hogy fél.
2025. Július 23.
Fotó: TV2

Fotó: TV2

Idén ősszel, a Sztárbox legújabb évadában Kamarás Iván is ringbe száll, ahol Lotfi Begi lesz az ellenfele. A Jászai Mari-díjas színész nem titkolja, hogy van benne félelem, de nem áll távol tőle a küzdősportok világa.

Szeretem a harcművészeteket, a bunyót. Pötyögtem is régebben, de mindig nagyon féltettem az arcomat. Én ugye ebből élek, tehát nyilvánvalóan eddig játékként fogtam fel ezt az egészet, de most azért ezen egy picit változtatnom kell. Ilyet én még sosem csináltam végig, és izgatott vagyok. Ez egy próbatétel számomra.

Az ökölvívás szerintem nem működik félelem nélkül. Mindannyiunkban van egy kicsi, amikor bemegyünk a ringbe. De igazából magunkkal állunk szemben. Mert az ellenfél valamit szimbolizál, ami bennünk van, és ezeket a határokat átlépni nagy dolog” – mondta a Best magazinnak Kamarás Iván, aki vállalásával nem csak a korosztályának, de gyerekeinek is követendő példaként akar állni.

Ez egy példamutatás akar lenni a fiaimnak, de a hozzám hasonló korúaknak, az én generációmnak is. Ez valahol egy inspiráció akar lenni, hogy lehet jól érezni magad a bőröndben, lehet figyelni magadra, és sportolni kell! Ezek nagyon fontos üzenetek.

A színész a felkészülés kedvéért még az édességről és a kávéról is lemondott és emellett mentális felkészülésére is legalább akkor hangsúlyt fektet, mint a fizikaira.