Család

Kapjon-e ajándékot a gyerek a bizonyítványért?

Az idei tanév utolsó kicsengetése után jöhet a jól megérdemelt vakáció: elég ajándék ez a gyerekeknek, vagy jár más jutalom is év végére?
2024. Június 22.
gyerekek bizonyítvánnyal

A szülők, akik szerint nincs szükség semmiféle ajándékra év végén, meglátásukat általában azzal indokolják, hogy a gyerekeknek a tanulás alapvető kötelességük, amiért nem jár külön jutalom, még akkor sem, ha kiemelkedően teljesítenek.

A másik táborba tartozókkal, akik szerint az évzárók elmaradhatatlan kelléke az ajándék, nem ritkán elszalad a ló, és látványos meglepetésekkel készülnek az iskolásoknak.

Az igazság Elisabetta Rossini és Elena Urso olasz pszichopedagógusok szerint valahol a kettő között félúton rejlik: „Egy kisebb, szimbolikus ajándékot minden gyerek megérdemel a tanév során befektetett munkájáért, függetlenül attól, hogy milyen jegyek kerültek a bizonyítványába.” 

gyerek az utolsó tanítási napon

A szakértők szerint az ideális az lenne, ha az év végi ajándékot egyetlen szülő sem kötné feltételekhez, hiszen a lényege az lenne, hogy a gyerek erőfeszítéseit és szorgalmát jutalmazza, ne pedig az érdemjegyét.

„Nem szerencsés azt kikötni, hogy csak akkor jár a meglepetés, ha csupa ötös lesz, vagy ha minden tárgyból javít egy osztályzatot. Ezzel a felütéssel az ajándék ígérete selyempapírba csomagolt zsarolásnak is tekinthető, bármennyire is jó szándék vezérli a szülőket” – hangsúlyozta a pszichopedagógus.

Senkinek nem lenne szabad szem elől tévesztenie, hogy az év során kapott jegyek és a bizonyítványba kerülő osztályzatok nem mindig tükrözik reálisan a gyerek képességeit, szorgalmát és kitartását, ezért téves elgondolás ezekhez kötni az ajándékot is.

Ha egy mindig négyest-ötöst hozó gyereknek egyszer becsúszik egy hármas, sokan a szívükhöz kapnak, azzal a meggyőződéssel, hogy nem tanult, pedig könnyen lehet, hogy a gyerek fáradt vagy valamilyen lelki problémával küzd.

gyerekek az utolsó tanítási napon

Ezek a legklasszabb év végi ajándékok:

Elisabetta és Elena szerint a tanév végére szánt ajándéknak nem kell költségesnek lennie, még egy listát is készítettek arról, mi lehet a legklasszabb választás.

  • Egy kirándulás
  • Egy ebéd vagy vacsora egy étteremben
  • Egy közös családi élmény
  • Ha pedig inkább a tárgyi ajándékoknál maradnánk: annak az ára ne haladja meg a 10.000 Ft-ot

Akár ezek kombinációja is megvalósulhat, például egy közös shoppingolással: „Azt, hogy mennyit költünk, fektessük le előre (jó ötlet tartani magunkat a 10.000 Ft-os limithez). A vásárlás során a gyerek maga választja ki, amit szeretne, és a közös időtöltés sem marad el.” 

Mit NE vegyünk a pszichopedagógusok szerint?

Hiába nyúz érte a gyerek, Elisabetta és Elena szerint nem szerencsés okostelefonnal ünnepelni a bizonyítványt és a nyári szünet kezdetét, főleg az általános iskolások esetén. „A túlzottan drága telefonokat a középiskolásoknak sem ajánljuk. Nem könnyű, de fontos lenne megértetni a gyerekekkel a pénz valódi értékét: ha már tizenévesként kiadunk annyit a telefonjukra, amennyit más egy havi lakbérre költ, nem épp ebbe az irányba terelgetjük őket.” – tették hozzá zárásképp.

Nyitókép: Getty Images