Család

Kedves szokásukat osztotta meg egy édesanya, ami segít neki és kislányának a bölcsődé előtti elköszönéskor

Egy egyszerű kedves szokás segített náluk a nehezebb napokon.
2024. Szeptember 27.

A bölcsődei és óvodai beszoktatás sokaknak nem egyszerű, és nagyon szívszorító, amikor a síró gyermekünket kell otthagynunk, aki alig akar minket elengedni, nehéz őt így könnyezve látni.

Egy édesanya TikTok-on számolt be egy ilyen nehéz időszakukról kislányával, és megosztotta, hogy néhány hónapja a lányának nehezen ment az elválás a bölcsi előtt. „Néhány hétig hatalmas könnyeket éltünk át, és le kellett hámozniuk rólam az oktatóknak. Megszakadt a szívem” – számolt be róla videójában ITT. Ebben megosztotta azt is, hogy nekik milyen megoldás volt az, ami segítséget hozott.

„Kitaláltam, hogy megpróbálok egy szívet rajzolni a kezére, hogy egész nap kapcsolatban maradjunk. Szíveket, csillagokat, mosolygós arcokat, és most ő úgy döntött, hogy labdát” – írta a videóban, amiben azt látjuk, hogy kislánya mindkét kezére felrajzol egy-egy kört, majd a gyermeke is az övére. „Egyszerű kis szokás, de néhány napon nagy változást jelent” – írta.

Az édesanya szerint bár még mindig vannak nehezebb napjaik, a hagyományuk segít emlékeztetnie a kislányát, hogy szereti őt, és mindig vele van.

A videó hozzászólásai alapján a kedves gesztus másoknak is tetszett, és megosztották többen, hogy a saját szüleik is hasonlóan tettek, és ez milyen sokat jelent még most is a számukra – van, akinek szintén mosolygós arcot rajzolt a kezükre, vagy másnak az édesanyja a parfümjéből fújt egy picit az ujjára, hogy közel érezze magához az illatát.

Mások a saját gyermekükkel való hasonló tapasztalatukról számoltak be, és reményt adtak az anyának, hogy idővel egyszerűbb lesz.

Egy édesanya pedig a következő aranyos hagyományról számolt be: „Régebben puszit adtam a fiam kezének a belsejébe, és arra kértem, hogy „tegye zsebre a puszit”, így amikor szüksége volt rá, ott volt neki. Most hatéves, nagyon szeret iskolába járni, de reggelente még mindig kéz-puszit kér tőlem, és most is elteszi. Ez a kedvenc része a reggeleimnek”.

(via ScaryMommy)