
Fotó: GettyImages
Már 8 millió megtekintésnél jár a TikTok-on unfiltered_mum néven jelen lévő édesanya posztja, aki két kislányáról, a 3 éves Arliáról és a 7 hónapos Kiarráról osztott meg egy megható jelenetet, amit ő maga is a bébifigyelőn keresztül követett végig.
Az anyuka, Veronica a Newsweek-nek mesélte el, hogy totyogósa szeretett volna bemenni kishúgához, miután észrevette, hogy a pici felébredt. „Anya, Kiarra ébren van. Bemehetek megölelni?” – idézte fel nagyobbik lánya kérését az édesanya.
Ezután olyasmi történt, amiről a többgyerekes szülők álmodnak: Arlia bemászott a kiságyba és odabújt testvéréhez. Betakarta magát is, majd adott egy puszit húga homlokára, miközben kedvesen beszélt hozzá.
„Azt szeretném, ha annyira szeretnék egymást, mint ahogy én és a nővérem szeretjük egymást” – mondta a lapnak Veronica, aki annyira meghatódott ettől az őszinte és tiszta szeretettől, hogy szerette volna mindenkinek megmutatni.
Ahogy azonban az interneten lenni szokott, a kommentelők azonnal ítélkezni kezdtek. A kedves pillanat helyett, az anya felelőtlenségéről kezdtek el beszélni. A kiságyban található plüssjátékok és a baba takarójának veszélyeire hívták fel a figyelmet és azt elemezték, hogy a kicsi milyen veszélyeknek van kitéve.
A lányok édesanyja elmondta: Kiarra 20 percenként felébredt szeparációs szorongás miatt, és egy könnyű kis takaró bevezetése hét hónapos korban végre segített neki pihenni. „Én csak azt csinálom, ami a legjobban működik a családom számára” – adott magyarázatot Veronica.