Család

Kitilották a kistestvéreket egy firenzei iskolából

Az iskola azzal magyarázza a döntést, hogy a kistestvérek veszélyeztetik a biztonságot és zavarják a nyugalmat.
2024. Április 11.

Nagy port kavart az olasz szülők körében az a tiltótábla, amit az egyik firenzei általános iskola ajtajára helyeztek ki a napokban. Ezen egy kisbabáról készült rajz látható, alatta pedig az áll, hogy ő bizony nem teheti be a lábát az épületbe.

A szülők által sértőnek és nem mellesleg diszkriminatívnak érzett táblát az Olaszországban mostanában zajló fogadóórák apropójából készítették el.

Egy 8 hós kistesó miatt indult el a lavina

Mint kiderült, az egyik édesanya, aki sokakhoz hasonlóan nem tudta kire hagyni a babáját, a 8 hónapos csecsemőjével együtt vett részt a tanítókkal való megbeszélésen, ami a jelek szerint nem tetszett a pedagógusoknak.

Ő azt mesélte, hogy amikor megérkezett a megbeszélt időpontra, a portás próbálta feltartóztatni, és arról győzködni, hogy a kistestvérnek ide tilos belépni, esze ágában sem volt kinthagyni a babáját, és vele együtt folytatta az útját a kijelölt osztályterem felé.

A semmibe vett portás értesítette az intézményvezetőt, aki akkor nem lépett közbe, másnapra viszont kikerült a szóban forgó ajtó a főbejáratra. Az anya hozzátette, hogy ha megpróbálták volna útját állni csak azért, mert egy csecsemővel együtt érkezett, biztos, hogy értesítette volna a rendőrséget. Azt, hogy végül egy ilyen üzenetet helyeztek ki az iskolában, szerinte egyszerre nevetséges és elfogadhatatlan.

Az üggyel kapcsolatban természetesen az iskolát is megkeresték az olasz újságírók, akiknek elmondták, hogy döntésüket kizárólag a jó szándék vezérelte: mint kifejtették, a kistestvérek „tartozékai”, mint amilyen például a babakocsi, egy esetleges vészhelyzet kialakulásakor komolyan veszélyeztetheti a biztonságot és logisztikai problémákat okozhat. Ugyanakkor azt sem tartják mellékesnek, hogy a kistestvérek jelenléte zavaró egy fogadóórán, mert minden résztvevő figyelmét eltereli.

Nyitókép: Facebook, Forrás: Via