Család

Kiürítettek egy fonyódi gimnáziumot, mert lőszert találtak az egyik szekrényben

Az iskolát azonnal kiürítették, a diákokat pedig a városi sportcsarnokban helyezték el csütörtök reggel, így mindenki biztonságban van.
2025. Szeptember 19.

Több tucat lőszert találtak egy szekrényben a fonyódi Mátyás Király Gimnáziumban csütörtök reggel, ami miatt az iskolát egy időre kiürítették – tájékoztatta a Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-t.

Kiürítettek egy fonyódi gimnáziumot, mert lőszert találtak az egyik szekrényben

Lőszer lapult a szekrényben

Az intézmény Facebook oldalán azt írták, hogy „az iskola épületéhez tartozó egyik raktár helyiségben olyan eszközöket találtak, amelyeket korábban – az 1970-es és az 1980-as években – honvédelmi szakkör (MHSZ) keretében használtak az iskola egykori tanulói.”

Az eset körülményeit a Fonyódi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya vizsgálja, az iskola vezetősége pedig kiemelte, hogy a gyermekek biztonsága nem volt és jelenleg sincs veszélyben.

Ahogy arról korábban az Eduline beszámolt, honvédelmet jelenleg is lehet tanulni középiskolában, sőt akár érettségizni is lehet ebből a tárgyból.

Feltételezhetően olyan diákok érettségiznek honvédelmi alapismeretekből, akik elsősorban a Nemzeti Közszolgálati Egyetemre felvételiznek vagy az érettségi után valamilyen egyéb olyan szakon szeretnének továbbtanulni, ahol erre szükség lehet. Eseteg rögtön munkába is állnának, ahol az itt megszerzett tudást hasznosítani tudják.

Fotó: Fonyódi Mátyás király gimnázium és kollégium – Facebook