Család

Tinik törték fel a Krétát, és teleírták maguknak ötösökkel

A hazánkban használatos Kréta olasz megfelelőjét vették célba azok a tizenévesek, akik iskolai teljesítményükkel nem tudtak jó jegyeket szerezni.
2025. Április 17.

Ha nem estek volna túlzásba, talán le sem bukott volna az a pár olasz nyolcadikos, aki a tanáraik jelszavát ellopva jutott be az Itáliában használatos Krétába. Saját rossz jegyeiket jobbra javították, kevésbé szívlelt, jól tanuló osztálytársaikat pedig megszórták elégtelenekkel és kettesekkel.

Tini számítógéppel

Fotó: Getty Images – Isabel Pavia

Ez utóbbi szúrt szemet a pedagógusoknak, hiszen tisztán emlékeztek arra, hogy a szóban forgó tanulók sosem érdemeltek rossz jegyeket. Mint kiderült, nem egy belépés alkalmával kozmetikázták vagy húzták le az osztályzatokat, hanem legalább negyvenszer(!) használták az illetéktelenül megszerzett jelszavakat.

A furfangos diákok nem egy tanár belépési adatait csente el, hanem legalább négy-öt pedagógusét, így igen magabiztosan navigálhattak az online térben és több tantárgyból is átírhatták az érdemjegyeket.

Így szerezhették meg a jelszavakat

Hogy a tanulók hogy jutottak hozzá a jelszavakhoz, egyelőre nem világos, az elsődleges feltételezés az, hogy kihasználták az alkalmat, amikor a tanárok az osztályteremben őrizetlenül hagyták a laptopjukat, és egyszerűen kimásolták onnan a belépéshez szükséges azonosítót és jelszót.

Képernyőfotót készítettek erről, majd elküldték saját maguknak. Nem sokkal ezután pedig akcióba léptek. Az egyik pórul járt pedagógusnak az tűnt fel, hogy az egyik jól teljesítő diák osztályzatai között meglátott egy 2-est, amit nemcsak neki, de másnak sem szokott beírni az elmondása szerint.

Emiatt fogott gyanút a tanár, és értesítette az informatikust, aki hamar megerősítette a hozzá forduló pedagógust arról, hogy a jelszavával többször is beléptek a rendszerbe tanítási időn kívül. A mélyrehatóbb vizsgálat után kiderült, hogy francia nyelvből, angolból, művészettörténetből, informatikából és ének-zenéből módosították a jegyeket a diákok.

Miután fény derült a tettükre, az eredeti osztályzatokat helyreállították, arról pedig, hogy milyen következményei lesznek a jelszavak illetéktelen felhasználásának, az olasz oktatási intézményben a tavaszi szünetről visszatérve döntenek majd.

Fotó: Getty Images – Isabel Pavia, Forrás: Via