Család

Meglepő formában lett anyakönyvezhető a Noémi név

A Noémi több mint 60 éve biztos résztvevője a lánynevek Top100-as listájának, ki tudja, talán ez a változata is bejut oda hamarosan!
2025. Május 12.

A Noémi névre 1965-ben figyeltek fel először annyira sokan, hogy a legfelkapottabb nevek közé is bejuttatták, és azóta is stabilan tartja magát a rangsorban, ahol most a középmezőnyt erősíti.

kislány napsütésben, kezén lepkével

Neked hogy tetszik a Noémi rövid változata? (Fotó: Getty Images)

A ’60-as évek közepétől kezdve egyre többen és többen adták a kislányuknak ezt a nevet, ami a legszebb eredményt 2011-ben érte el. Ekkor a 15. helyig szárnyalt a Top100-ban, és több mint 630-an kapták Magyarországon.

A Noémi rövid változata

A Noémi héber eredetű bibliai név, nagyon kedves jelentéssel: annyit tesz, gyönyörűségem. Ugyanez a jelentés párosul az itthon is gond nélkül anyakönyvezhető, rövid változatához, ami nem más, mint az Émi.

Ebben a formában a HUN-REN Nyelvtumányi Kutatóközpont névkeresője szerint rendkívül ritkának számít, pedig megérdemelné, hogy többen válasszák! 

Nevek, amik összefonódnak a Noémivel

Akinek tetszik a Noémi név, de valamivel ritkább és kevésbé ismert formában adná, több lehetőség közül is választhat. Ott van egyrészt a fent említett Émi, ami nem egyedüli alakváltozata a Noéminek!

Itthon bármelyik kislány viselheti az alábbi keresztneveket, amik a Noémi rokon neveinek tekinthetők:

Fotó: Getty Images – kieferpix