Család

Mandy Moore leeresztett lufikhoz hasonlította melleit, de örül, hogy visszakapta őket

A színésznő legkisebb gyermeke nyolc hónapos és mostanra elérkezettnek látta, hogy befejezze a szoptatást és lezárja a babakorszakot.
Fotó: Gilbert Flores/Variety via Getty Images

Fotó: Gilbert Flores/Variety via Getty Images

Mandy Moore három kisgyermeket nevel férjével együtt és mivel nem tervezik tovább bővíteni a családot, ezért a szoptatás befejeztével új korszak nyílik az életében.

Hihetetlenül hálás vagyok a testemnek azért, amit végig csinált, de nem akarok több gyereket, és izgatottan várom, hogy újra magamra koncentrálhassak

– mondta a Parents.com interjújában a színésznő, aki azzal viccelődött, hogy habár a mellei leginkább egy összeaszott lufihoz hasonlítanak, de legalább visszakapta őket, miután nyolc hónapos kislányát, Louise-t nem szoptatja tovább.

Három négy év alatti gyerek mellett újra munkába állni nem kis kihívás, de a Rólunk szól sztárja már vágyik rá, hogy visszatérjen dolgozni. Ráadásul legkisebb gyereke mellett így is több időt szentelt kizárólag az anyaságnak, mint korábban.

Már egy ideje nem dolgoztam, és nagyon hiányzik. Vágyom rá, hogy ezt az oldalamat újra megélhessem. Hálás vagyok, hogy otthon lehettem a lányommal az első hat hónapban, de izgatott vagyok, hogy újra dolgozhatok. Most, hogy három gyerekem van, ez bonyolultabb. Amikor a fiaim, Gus (4 éves) és Ozzie (2 éves) születtek, mindkettőjük után egy hónappal már visszamentem dolgozni, szóval ez most más érzés.

Mandy Moore 25 éve van a pályán, ezért úgy érzi válogathat a munkák között. Családi életét is jól tudja menedzselni a férjével kiegészítve, a hibákat és a rossz napokat pedig megbocsátja magának.

Nagyjából tudjuk, mit csinálunk, de tisztában vagyunk vele, hogy ez bármelyik pillanatban megváltozhat. Valaki elkezd fogzani, vagy jön egy alvási regresszió. Igyekszem minden reggel megkegyelmezni magamnak, tudva, hogy a legjobbat próbálom kihozni magamból. És ha ma nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy terveztem, a holnap egy új nap és egy új esély, hogy újra próbálkozzak. Mindannyian emberek vagyunk és hibázunk. Sosem tettem úgy, mintha tökéletes lennék, és nem is büszkélkedem ilyen illúzióval. Ilyen nem létezik.