„Nagyon el vagyok keseredve, mert nem szeretném, ha a szoptatás miatt állandó vita lenne a családban” – kezdte szerkesztőségünkbe küldött írását Nóra, aki nehéz időszakon megy keresztül és szeretne megoldást találni a problémára.
„ Már 2 éves múlt a kislányom, jó étvággyal eszik mindent. A déli és az esti lefektetésnél viszont még mindig szopizva alszik el, illetve éjszaka többször is felébred, és szopik. Próbáltam ezen változtatni, de hatalmas sírás lett a vége.
Azt hiszem, az anyósomék is piszkálják emiatt a páromat, akinél kis féltékenységet is érzek. Azt mondja, hogy ez már szinte drog a kislányunknak, és nem normális egy ennyi idős gyereket szoptatni. Az igaz, hogy ő emiatt kiszorult a dolgozószobába, mi ketten pedig a hálószobában alszunk a lányommal. Én úgy érzem, majd csak leszokik magától is a szopásról, de nem tudom, mikor” – osztotta meg az édesanya, akinek szakértőnk sietett a segítségére.
Kedves Nóra!
A párod és családja aggodalma érthető, hiszen olyan kultúrában élünk, ahol a hosszú távú szoptatás szokatlannak számít. Pedig ez az anyának és a gyereknek is kimondottan előnyös. Az anyánál jelentősen csökkenti a mellrák, a petefészekrák, a csontritkulás, a szív- és érrendszeri betegségek kockázatát, ráadásul minél tovább szoptat valaki, annál jobb a védőhatás.
A gyereknek immunológiai védelmet biztosít, s az anyatej táplálékként is tökéletes: a legjobban felszívódó, legkiegyensúlyozottabb összetételű, teljes értékű táplálék (amelyet persze hat hónapos kor után már kiegészítünk szilárd ételekkel). Ugyanakkor a szoptatás nemcsak táplálék, hanem vigasz is a gyereknek, a kapcsolattartás és a kommunikáció eszköze is.
Az a folyamat, melynek során lassanként „kinövi” a szopási igényét, arra is jó, hogy megtanulja, vágyait nem mindig elégítik ki azonnal, és néha le kell mondania róluk, illetve el kell halasztania egy későbbi időpontra vagy helyszínre. Ahogy nő és okosodik a gyerek, egyre több mindent fog fel a környező világból, egyre fogékonyabbá válik a vigasztalás, altatás, megnyugtatás más formáira is.
Vagyis teljesen alaptalan az az aggodalom, hogy a gyerek örökké akarna szopni. Ami fontos, hogy az őszinte határokat tudja legkönnyebben és leggyorsabban elfogadni a gyerek – amíg az anya valójában ellenzi az elválasztást, kicsi az esélye, hogy sikerüljön.
Muszáj lenne kompromisszumot kötnöd a pároddal, aki méltán érzi magát feleslegesnek
Az is alapelv, hogy a gyerek nem szoríthatja ki az anya intim közelségéből az apát, nem foglalhatja el a kapcsolatban a másik szülő helyét. Ezért sosem szoktam olyan hosszú távú altatási, alvási megoldást javasolni, amely az apa eltávolításával jár.
Ő ilyen esetben teljes joggal érzi mellőzöttnek magát, és bár a gyerek testközelség iránti igényét is illik elismerni és figyelembe venni, 2 évesen már bizonyos kompromisszumok elfogadására is késznek kell lennie.
Vagyis nem a szoptatás abbahagyása a megoldás akkor, amikor erre még sem te, sem a kislányod nem álltok készen, hanem a párodnak kell visszaadni azt, amit elveszített. A szexnek például nem csak az ágy lehet a helyszíne. Bízzátok a kislányt időnként a nagyszülőkre, és használjátok ki az időt egymásra!
Érdemes volna személyes tanácsadást is igénybe vennetek a pároddal együtt, ahol aprólékosan végig lehet beszélni a gyakorlati részleteket, és megtalálni, mi az a kompromisszum, amely mindenki számára elfogadható.
W. Ungváry Renáta
Fotó: Getty Images – filadendron