„Február 11. életem legnehezebb napja volt. Édesanyámat aznap kísértük utolsó útjára, a temetés után este pedig a fiam, Petyusz, egy héttel a torokmandula műtét után hirtelen erős utóvérzés miatt került életveszélyes állapotba” – írta személyes hangvételű posztjában Stella, a végtelenül hálás édesanya.

Renáta mentette meg Petyusz életét, most újra találkoztak
„Azonnal mentőt hívtunk. A kiérkező mentőtiszt személyében pedig egy igazi angyal érkezett hozzánk: Vitéz Renáta. Végtelen nyugalommal, profizmussal és szeretettel látta el a fiamat, akinek szó szerint ömlött a vér a torkából. Nemcsak Petyuszt nyugtatta meg, hanem engem is” – folytatta történetüket, ami szerencsére a lehető legjobban végződött.
A fiú még aznap este sürgősségi műtéten esett át, három hét alatt pedig teljesen felépült. De a történet itt nem ért véget: mint Stella írta, Petyusz addig nyomozott, amíg kiderítette, ki volt a megmentője, akinek hálája és tisztelete jeléül egy csokor virággal kedveskedett tegnap.
Örökké hálásak a mentősöknek
„Kedves Renáta, örökké hálásak leszünk Neked! Köszönjük, hogy azon a napon ott voltál velünk. Egy életre szóló nyomot hagytál a szívünkben. Köszönjük a mentőautó teljes szakszemélyzetének és a mentésirányító diszpécsernek a hihetetlen profizmust és kedvességet” – üzent a közösségi oldalán is az édesanya az Országos Mentőszolgálat életmentő csapatának.
Fotó: Facebook – Muntyán Stella