Család

Mesterséges intelligencia a tanulásban: sokat segíthet az AI a gyerekednek, ha jól használjátok

Ijesztő és tiltandó eszköz, amitől kevesebbet gondolkodnak a gyerekek, vagy hasznos segítő, ami érdekesebbé teszi a tanulási folyamatot? Csak azon múlik, hogyan használjátok a mesterséges intelligenciát. Szakértők segítenek, hogyan lehet az AI szuper tanulótárs.
2025. Október 15.
Kislány laptoppal tanul, leckét ír, AI és tanulás

Fotó: Getty Iamges

Akár tetszik, akár nem, az AI, vagyis a mesterséges intelligencia egyre inkább a mindennapjaink része – és megváltoztatja többek között a tanuláshoz való hozzáállásunkat is. A gyerekek egy része már használja is, ami remek – de nagyon nem mindegy, hogyan. Mert ha egyszerűen csak elvégeztetik a mesterséges intelligenciával a munkát, aztán mondjuk beadják a dolgozatot úgy, hogy át sem olvasták, az bizony senkinek sem jó, és az iskolában nem elfogadható.

Ám ha úgy gondolnak az MI-re, mint egy szorgalmas asszisztensre, aki a kezük alá dolgozik, elvégzi helyettük az időigényes kutatómunkát, és segít rendszerezni, megérteni a tananyagot, máris kapnak egy nagyon hasznos segítséget. Persze ennek a módját meg kell tanítani nekik – és ehhez először nekünk, szülőknek is képbe kell kerülnünk.

Helló, új tanulótárs!

„Fontos, hogy elfogadjuk, hogy az AI most már az életünknek a része, és ez valójában nagyon is jó dolog – magyarázza Szatmári Alexandra, egy felvételi felkészítéssel foglalkozó családi vállalkozás vezetője. – Persze, ijesztőnek tűnhet, de gondoljunk arra, hogy a szüleik korosztálya körülbelül ugyanígy élhette meg, amikor megjelent az e-mail, az internet, a Wikipédia vagy a Google keresés.”

Szatmári Alexandra, a Thalész kör vezetője

Szatmári Alexandra, a Thalész kör vezetője

„A tanulási motiváció a 21. században új formákat ölt – folytatja Gubáné Csánki Ágnes, KRÉTA IFM stratégiai vezető, generációs tréner. – Látnunk kell, hogy a mesterséges intelligencia ma már nem csupán technológiai eszköz, hanem többek között lehetőséget ad arra is, hogy a segítségével a tanulás személyesebbé, élményszerűbbé váljon. Az AI beszélgetőtárssá, tanulótárssá is válhat, hiszen válaszol a feltett kérdésekre, ezáltal a tanulás interaktívvá válik.

Mivel az AI alapot adhat egy történet megalkotásához vagy egy prezentáció elkészítéséhez, elősegítheti a kreativitást is, és növeli a diák önbizalmát. Az AI megmutatja, hogyan használható a matematika egy egyszerű bevásárlásnál, vagy hogyan kapcsolódik a biológia a kedvenc állathoz. Így a gyerek látja, hogy amit tanul, az nem elvont, hanem hasznos, és ez segít értelmet adni számára a tanulásnak.”

Gubáné Csánki Ágnes, KRÉTA IFM stratégiai vezető, generációs tréner

Gubáné Csánki Ágnes, KRÉTA IFM stratégiai vezető, generációs tréner

Vigyázat, az AI becsapós!

Mielőtt rátérnénk a konkrét tanulást segítő tippekre, fontos tisztában lenni azzal, mi a gyerekek számára a tanulással kapcsolatban az AI legnagyobb veszélye.

„Úgy működik az egész, hogy egy legvalószínűbb választ keres meg az interneten, hatalmas adatbázisból. És ezt a választ gyönyörűen meg tudja fogalmazni, csodás angolsággal, vagy már épp magyarsággal – figyelmeztet Szatmári Alexandra. – És még mi, felnőttek is hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy ha valaki ilyen választékosan és pontosan kommunikál, az egy intelligens, nagy tudású ember. A gyerekek nyilván még könnyebben »bedőlnek« ennek, pedig az AI által megtalált legvalószínűbb válasz sok esetben nem teljesen helytálló, és van, hogy teljes butaság – csodásan megfogalmazva.

És nem elég visszakérdezni, hogy biztosan így van-e. Hanem nekünk magunknak kell átgondolnunk, hogy valóban ez-e a reális válasz.

Ez a legfontosabb, amit meg kell tanítani a gyerekeknek, és nekünk magunknak is észben kell tartanunk: hogy nézzünk az AI szépen szerkesztett mondatai mögé, és több forrásból ellenőrizzük, hogy a példák, javaslatok, források nem kitaláltak-e, hanem tényleges, igaz tartalmak.

Az a tapasztalat, hogy az AI használata miatt a dolgozataikban gyakran olyan hibákat követnek el a diákok, amit soha nem követnének el, ha nyomtatott könyveket vagy tudományos oldalakat használnának. Tehát ha belefeledkeznek abba, hogy gyorsan jó(nak tűnő) válasz érkezik, és nem gondolják át, hogy valóban helyes-e a válasz, akkor könnyen félresiklik a dolog. Például amikor valaki így akarja megúszni a tanulást, kutatást, az eredeti forrás feltérképezését.”

A szülő nagyon sokat tud segíteni a gyerekének azzal, ha megtanítja neki, hogy nem hiszünk el mindent, ami az interneten van. Hanem utánanézünk, elolvassuk, belegondolunk, ha bármi gyanús, akkor rákérdezünk – a józan forráskritika elengedhetetlen, hogy ne verhessen át minket az AI.

Alapvető szabályok

Gubáné Csánki Ágnes röviden megfogalmazott szabályai jó beszélgetési alapot adhatnak az AI megfelelő használatáról.

– Gondolkodj, mielőtt elfogadod! Az AI sem tévedhetetlen – mindig ellenőrizd a válaszokat.

– Ne másolj, hanem tanulj belőle! Tekints rá inspirációként, nem végleges megoldásként.

– Tiszteld mások munkáját! Az AI által generált tartalom épülhet mások ötleteire, de a teljes átemelés, a forrás megjelölése nélkül elfogadhatatlan.

– Kérdezz okosan, ne csalj! Ne azt kérdezd: „Mi a válasz a dolgozatkérdésre?”, hanem: „Segítesz megérteni a feladatot?”

– Tanulj meg együttműködni vele! Az AI kiegészíti a tanárt, szülőt és a saját gondolkodást. De kíváncsiság, önállóság, felelősség nélkül nem integrálható a tanulási folyamatba.

Az iskola diktál

„És nagyon fontos az is, hogy megtanítsuk a gyereknek: a beadandókkal, esszékkel kapcsolatban be kell tartani a szabályokat, amit az adott iskola ezzel kapcsolatban elvár – egészíti ki Szatmári Alexandra. – Tehát ha például engedélyezve van az, hogy a gyerek a helyesírását kijavítsa AI-val, de nem generáltathat érveket, ellenérveket, akkor ne szegje meg ezt a szabályt. Ha elvárt, hogy az idézett forrásokat elolvassa, akkor ez legyen meg. És az ő felelőssége a források ellenőrzése.”

Hogyan segít a tanulásban az AI?

Jöjjön most néhány hasznos példa generációs tréner szakértőnktől, hogyan vethetjük be a mesterséges intelligenciát az otthoni tanulás segítésére.

  • Amikor egy téma túl bonyolultnak tűnik a kisgyermeknek, vagy a szülő maga sem biztos benne, az AI képes egyszerű, életkorhoz illő magyarázatot adni – akár mesés, játékos formában is.
  • A jól megfogalmazott szülői kérésre az AI gyerekbarát magyarázatot generál, vizuális és játékos szöveggel kiegészítve.
  • Ajánlhat vagy akár generálhat videót is – a vizualitás sok gyerek számára kulcsfontosságú a megértésben.
  • Kérhetjük, hogy írjon rövid történetet vagy mesét a tananyagról. A kisebb gyerekek így érzelmileg is kapcsolódhatnak, ami szintén segíti a megértést.
  • Azoknak a diákoknak, akik vizuális típusok, az az AI diagramokat, képeket, videókat generál, vagy animált történeteket hoz létre.
  • Annak, aki hallás után tanul legkönnyebben, az AI-nak azt a funkcióját használhatjuk, hogy beszélgető formában magyaráz, akár mesélő stílusban, továbbá hangos tananyagokat vagy podcasteket ajánl. Egy egyszerű kéréssel: „Magyarázd el meseként” vagy „Magyarázd el úgy, mintha rádióban hallanánk” a gyerek számára könnyen befogadható hanganyagot generálhatunk.

„Az azonnali visszajelzés kulcsfontosságú a motiváció és a tanulási hatékonyság szempontjából – folytatja Gubáné Csánki Ágnes. – Szerencsére ma már számos ingyenes vagy könnyen elérhető AI-alapú eszköz áll a szülők rendelkezésére, amelyekkel játékos, interaktív és személyre szabott tanulóanyagokat hozhatnak létre.

A gyerekek körében ismert és sok esetben tanórán is használt applikációk, mint a Kahoot!, a Quizizz és a Wordwall olyan digitális oktatási eszközök, amelyek interaktív, játékos tanulási lehetőségeket kínálnak kisebb gyerekeknek is. Ezekkel többek között interaktív kvízeket, játékos vetélkedőket, feladatlapokat, párosító játékokat és keresztrejtvényeket lehet készíteni.

A diákok, pedagógusok és szülők körében is egyre népszerűbb a KRÉTA rendszerén belül térítésmentesen elérhető KRÉTA IFM (KRÉTA Idegennyelvi Felkészítő Modul), ami egy, a nyelvtanulást támogató applikáció. Egy hazai fejlesztésű digitális tanulási platform. A diákok és a felnőttek is játékos, interaktív módon gyakorolhatják a választott nyelvet: angolt, németet, franciát vagy spanyolt. A szülők számára biztonságos és átlátható eszköz, hasznos társ lehet különösen azoknak, akik még csak most ismerkednek az AI világával.”

laptopon tanul gyerek

Kép: Getty Images

Ne féljünk a mesterséges intelligenciától

Sok szülő számára az AI még ijesztő, ismeretlen terület. De fontos, hogy ne ellenségként, hanem lehetőségként tekintsünk rá – javasolja a generációs szakértő. –
 A legfontosabb kezdő lépés, ha a szülő nem elzárkózik, hanem kíváncsian közelít az újhoz.

Érdemes tudatosítani, hogy nem kell technikai zseninek lennünk ahhoz, hogy az AI-t használjuk. Elég, ha szülőként kíváncsiak vagyunk, és hajlandóak vagyunk tanulni a gyerekeddel együtt.

Az AI nem helyettünk gondolkodik, hanem segít megérteni, magyarázni, inspirálni. Ha a gyerekünk már használja, akkor mi is képesek vagyunk rá, csak egy kérdéssel kell kezdeni.”

„Egyre több tanár van, aki a munkájába integrálja az AI-t – teszi hozzá Szatmári Alexandra. – Használják szemléltetéshez vagy tesztek összeállításához is. Mindez azért lehet hatékony, mert az AI segítségével az anyag az adott életkornak, osztálynak megfelelő szintre szűrhető, mintegy személyre szabható, a diákok érdeklődéséhez és tudásszintjéhez igazítható. És ezt a gyerekek nagyon szeretik.

Sőt vannak olyan tanárok, akik a szülők vagy a diákok által otthon generált gyakorló feladatsorokat be is gyűjtik és megosztják az osztálytársakkal – és ez a közös tudás segíthet mindenkinek felkészülni. Jelentősen át fog alakulni az egész tanulás a mesterséges intelligenciától, de még eléggé az elején vagyunk a folyamatnak.”

A személyesség elengedhetetlen

Az AI-generált feladatsorok, kattintható tesztek, interaktív, játékos feladatok mellett még mindig nagyon nagy szerepe van élő előadásoknak, a tanári motivációnak. Szatmári Alexandra szerint bármennyire fejlett és fejlődik is az AI, ezt jó ideig biztosan nem fogja kiszorítani.

„A gyerekek számára inspiráló emberek, tanárok előadásaival lehet a diákokat igazán arra ösztönözni, hogy problémákat értsenek meg és tanuljanak, és utána saját maguk is fejlődjenek. Tehát a személyes kontaktus nagyon fontos. Ám ez a tanórákon kívül nem elérhető – de van egy jó köztes megoldás. A Covid idején sok hasznos oktatóvideó került fel az internetre. Számos előadás érhető el ingyenesen, amelyben elismert szakemberek mesélnek, akiktől valóban érdemes tanulni. Ezek mindenképpen javasolt otthoni kiegészítők a tanulás segítésére.”

Hasznos, de óvatosan!

Bár az AI rendkívül hasznos tanulástámogató eszköz lehet, amitől nem kell félni, azért körültekintésre inti a szülőket Szatmári Alexandra.

Az AI hasznos lehet mind a tanulásban, mind a tananyag visszakérdezésében, de fontos, hogy ne kizárólag ezekre az eszközökre hagyatkozzunk.

Mert teljesen egyéni, hogy egy gyerek az otthoni digitális, AI támogatta gyakorlásból egy papíron megoldott dolgozatban mennyire tudja a tanultakat alkalmazni. A kisebbeknek sokkal nehezebb a gyakorlás során képernyőn kattintgatva bejelölt ábrával aztán papíron-ceruzával dolgozni mondjuk egy felmérő feladatsor kitöltésekor. Mivel az iskolában most még jellemzően papíron kérnek számon, azt is be kell gyakorolni.”