Kép: képernyőkép // Apaidő podcast
Az Apaidő podcast, ha nem is rendhagyó módon, de egy édesanyát hívott vendégül, Dr. Aschenbrenner Zsuzsanna személyében. Az apaság és az apák fontossága mellett több, egyenként is rendkívül fontos és szerteágazó témát érintett Kertész András podcastja. Mivel Dr. Aschenbrenner a gyermekorvosi praxisa mellett öt gyermek édesanyja, ezért nemcsak a gyerekek gyógyításában, de a családi élet szervezésére is komoly rálátása van.
A gyermekorvost leggyakrabban székrekedéssel, székletvisszatartással, szobatisztasággal, evéssel kapcsolatos problémákkal keresték fel a szülők, főként a pandémia alatt. „Többen megkeresték ezekkel a problémákkal, és amikor kicsit beleástam magam a témába, rá kellett jönnöm, hogy ez egy fehér folt. Méghozzá azért, mert sok szakterület foglalkozik vele, a hagyományos diagnosztikus orvoslás mellett például a pszichológia is, de nem érnek össze nem találkoznak a szálak.”
Dr. Aschenbrenner elkezdett kidolgozni egy protokollt, amely mentén érdemes foglalkozni a témával. Arra jutott, hogy több irányból is meg kell vizsgálni ilyenkor a gyereket, a családot, a családi dinamikát. Egyfelől nyilván az orvoslás szemszögéből, másfelől egyfajta szülőtréningre is szükség lehet. Mert az esetek nagy részében nem valamilyen szervi ok húzódik meg a háttérben. Egy érzékletes példát is megemlít. A kisgyerekek nagyon gyorsan fejlődnek, szinte naponta csodálkozhatunk rá, hogy már mennyi mindent tudnak. Ezzel a rohamtempóval azonban nem minden szülő képes lépést tartani. A szülő azt tapasztalja, hogy a tíz hónapos gyereke nem hajlandó enni, a probléma egyre súlyosabb, a kicsi veszít a súlyából, a család idegrendszere kezd rámenni a nem evő gyerek problémájára. Elmennek egy orvoshoz, kiderül, hogy a gyereknek nincs szervi baja. Ekkor a szülők segítséget kérnek egy konzulenstől, ahol hamar kiderül, hogy csupán arról van szó, hogy a kisgyerek már képes lenne önállóan enni, erre igénye is van, ám a szülő ezt nem veszi észre vagy nem hajlandó tudomásul venni és továbbra is úgy eteti, tukmálja a gyereket, mintha még 7-8 hónapos baba lenne. Amikor ez kiderül, akkor gyorsan helyre is állnak a dolgok. A doktornő egyébként nagyon erősen azt javasolja a szülőknek, hogy amikor egy a gyerekekkel kapcsolatos probléma rájuk nehezedik és már nem tudnak mit kezdeni vele, egyre többször párkapcsolati nehézségeket is okoz, akkor forduljanak szakemberhez.
Kép: Getty Images
Dr. Aschenbrenner másik szakterülete a szenzorosság, amiben szülőként is érintett. „A szenzorosság nagyon leegyszerűsítve azt jelenti, hogy akár a külvilág, akár a testünkből érkező, ott képződő ingerekkel nehezebben birkózik meg a gyerek (vagy felnőtt). Vagy intenzívebben, vagy alul érzékeli az adott hatást. Sokféle tünetben nyilvánulhat meg a szenzorosság: például evésproblémákban, de rigolyásnak tűnhetnek ezek a gyerekek, nem mindegy mit vesz fel, annak milyen a gumírozása, vannak, akik a különféle hanghatásokkal küzdenek meg, megnyilvánulhat a szociális kapcsolatok nehézségeiben, vagy éppen abban, hogy egy helyzet koreográfiájának mindig ugyanolyannak kell lennie. Nem tudjuk pontosan, hogy ezt mi okozza, lehet méhen belüli hatástól, szülés körüli vagy a korai időszak nehézségeitől, amikor a kötődés csírái elkezdenek növekedni.” A doktornő szerint közre játszhat a szenzorosság kialakulásában az is, hogy sajnos a szülők nagyon sokat lógnak a telefonjukon, kutatások szerint naponta akár hatvan-hetven alkalommal is megszakítják az interakciót a babával a telefonjuk nézegetése miatt. „Képzeljük el mindezt felnőttként: a férjünkkel beszélgetünk és ő néhány percenként ránéz a telefonjára, nem figyel ránk, nyomogatja, válaszol valakinek. Biztosan nem esne jól és szólnánk, hogy tegye le a telefont, mert épp beszélgetünk. Egy babának az élete múlik a másiktól, ekkor alakul ki az ősbizalma, az a tudat, hogy számíthat ránk.” Ezt szakítjuk meg azzal, ha naponta több tucatszor is a telefont választjuk a kisbabánk helyett. Egy idő után ezek a gyerekek nem keresik a szülő közelségét, ebből persze úgy tűnhet, hogy mindegy neki, ha a telefont nyomogatjuk, elvan magában is. Valójában azonban csak azt tanulta meg, hogy egyedül van. „A kötődés ugyanis sok pici interakcióból áll össze. A gyereknek kialakul az az élménye, hogy neki kell egyedül megoldani mindent, mert az az alapélménye, hogy egyedül van. Ez is közre játszhat a szenzorosság kialakulásában.”
A podcastban – amit ITT tudsz megnézni – szó van még a zöld özvegyekről, a nagycsaládos életformáról, arról, honnan lehet erőforrása a szülőknek és arról is, Dr. Aschenbrenner számára mit jelent az a kifejezés, hogy apaidő.
Kapcsolódó cikkek
