Család

Mozaikcsalád – hogyan működhet jól?

A gyakorlatias mozaikcsaládokat érintő kérdésektől a jellemző konfliktushelyzetekig...
2022. Szeptember 09.
mozaikcsalád

Aki benne él, cseppet sem tud nevetni Karinthy elhíresült mondatán:

„Aranka kérem, a maga gyereke meg az én gyerekem verik a mi gyerekünket.”

Inkább kétségbeesetten keresi a jó megoldásokat a zökkenőmentes együttélésért.

Igen sokféle lehet a mozaik- vagy patchwork család, kezdve attól a legegyszerűbb felállástól, amikor a pár egyik tagjának már van gyereke az előző kapcsolatából, és az valamilyen mértékben részt vesz az új kapcsolat életében, egészen addig a Karinthy-féle bonyolult családszerkezetig, amikor mindkét tag hoz gyerek(ek)et a közösen vállalt mellé.

Ma már nem ritka a különböző felépítésű mozaikcsalád, hiszen a házasságkötések egyharmada újraházasodás, amit a felek olykor az előző házasságból származó gyerekkel kezdenek meg, így a mai családok közel negyede (23%-a, KSH 2016-os adat) mozaikcsalád. A két alapszituáció, amikor az anya a válás során neki ítélt gyerekkel talál új párt magának (ugyanez fordított szemszögből: a férfi elvált, gyerekes nőt vesz el), illetve egyedülálló nő már családos férfihoz megy feleségül. Párkapcsolatok felbomlásáról és újraalakulásáról nincs adat.

Egy ilyen helyzetben többféle szempontból is bonyolult helyzet áll elő, ezért legjobb az egymással összefonódó szálakat szétfejtve, és már az összeköltözés tervezése előtt többszörösen is megbeszélni. Még akkor is érdemes szaktanácsadást igénybe venni, ha az elején úgy tűnik minden rendben lesz. A szakember olyasmire is felhívhatja a felek figyelmét, ami mindkettejüknek egyértelműnek tűnik, aztán kiderül, hogy éppen ellentétesen. Speciálisan mozaikcsaládok problémaira szakosodott párkapcsolati tanácsadót keressünk. Mi szokott bajt okozni? Részben olyasmi, ami minden családban előfordul, ám a mozaikcsaládban nehezíti a megoldást az erős érzelmi érintettség, a kompetencia kérdése, a szerepek, határok és szabályok bizonytalansága.

Gyakorlati kérdések

Kinek hol a helye? – Kellemetlen szitu, ha az új félnek és a vele érkező gyereknek a partner előző családi otthonába kell „befészkelnie magát”. Ennél sokkal szerencsésebb, ha új közös otthonban kezdik az életüket, ahol a család minden tagja helyet kap. A felnőttek közös felelőssége, hogy az átmenetileg ott tartózkodó gyereknek is legyen kuckója, tere az ő életükben.

Minek szólítsalak? – Lefutott a népmesékből ismert mostoha, kicsit idegen a keresztnéven szólítás, ámde idővel közvetlenebb lesz, a legtöbb nő kikérné magának a nénizést, „új anyuka” megkérdőjelezi a vér szerinti szülő érvényességét. Szóba jön még a pótszülő megnevezés, azt mindenképpen kifejezi, hogy arra az időre, amíg ott van a gyerek, ő helyettesítő szerepben van. A gyereknek legjobb, ha úgy magyarázzuk el, hogy a keresztnévvel megnevezett személy a jelenlegi társunk. Ne beszéljük rá, hogy úgy szólítsa, ahogyan az édes szülőt.

Kinek mi a szerepe? Az előző két gyakorlatias kérdés más síkon arról szól, hogy a „hétvégi gyerek” „csak” vendég apukánál, el kell-e fogadnia az apával élő nő szabályait, vagy csak a vér szerinti szülőnek kell engedelmeskednie, esetleg az új feleség tűnjön el a színről a láthatási hétvégéken, vagy próbáljon anyuka lenni? Minden résztvevő a maga szemszögéből látja ezt a helyzetet, a felnőttek feladata, hogy saját szerepüket illetően közös álláspontot alakítsanak ki. Egyértelmű, hogy a gyerek nem túrhatja ki az új partnert, de találkozhat a szülővel kettesben is, ugyanakkor a minden felnőttet megillető udvariasság (szeretet nem!) elvárható tőle a pótszülővel szemben is, ő pedig ne akarja megnevelni a gyereket a vér szerinti szülő helyett is.

Jellegzetes konfliktushelyzetek

Vannak ilyenek és újratermelődnek, tehát lesznek is nehézségek, ezért az akut probléma megoldása mellett a helyes kezelésre, asszertív kommunikációra törekedjünk. A mozaikcsaládban nagyobb hangsúlyt kapnak a „normál” konfliktusok is (testvérféltékenység, kinek mit szabad, szabályok megsértése), mint a hagyományos családban. Fektessünk le tehát szabályokat, de bőven adjunk időt, hogy megszokja őket a gyerek, hiszen lehet, hogy ezek különböznek a másik családban elfogadottaktól. Szabad-e cipővel bemenni a szobába, bebújni a szülő ágyába, vacsora közben felállni az asztaltól – és még sorolhatnánk azokat a dolgokat, amiért az egyik otthonában megszidják, míg a másikban ezek egyáltalán nem szempontok.

Érzelmi kavalkád

A mozaikcsalád minden tagja erős érzelmeket él át az átrendeződés során. A gyereknek nyilván fáj a válás, sokszor nem tudja, szeretheti-e továbbra is mindkét szülőt, lehet, hogy dühös is rájuk, talán az új partnerre is, vagy fél tőle, mire megbarátkozik a helyzettel, és mer mosolyogni, már mehet is haza, de vajon elmesélheti, hogy jól érezte magát? Talán az elvált szülőkben is erősen dolgoznak az érzelmek, mégis szülői szerepükben együtt kell működniük. A „kívülről” belépő új partner is tele van bizonytalansággal…

Legjobb, ha először magunkban tisztázzuk a sokszor egymásnak is ellentmondó, egyszerre jelenlévő jó-rossz érzéseinket. Mindenki érezhet mindenfélét, arra ügyeljünk, hogy kommunikációnk ne bántson meg senkit ebben a szövevényes felállásban.

Összerendeződés

Az első hónapok után kezdi mindenki megtalálni a helyét és szerepét az új rendszerben, kialakul egy új családi identitás. Ezt nagyban támogatja, ha saját családi szokásokat, rituálékat dolgozunk ki, tehát amikor valami kellemeset közösen csinálunk csak azért, mert azt mindenki élvezi, és mi találtuk ki magunknak. Ilyen összetartó erő elsősorban nem egy költséges program, lehet akár közös munka, vacsorakészítés, süteménysütés, kerti bográcsozás, ha azt mindenki élvezi.

Jól is sikerülhet

Pszichológusok nemcsak a gyerekek váláskor elszenvedett sérüléseire, hanem a mozaikcsaládban felnőtt gyerekek készségeire is felhívják a figyelmet. A mozaikcsaládból kikerült fiatalok sokkal önállóbbak, rugalmasabbak a hagyományos családban felnőtt társaiknál, konfliktusmegoldás terén jobban teljesítenek, hiszen ehhez több forrásból láttak példát. Ha jól szervezzük újra az életünket, profitálhatnak is a helyzetből.

„Például több testvérrel gazdagodnak – mondja Éva, aki visszatekintve úgy látja, nem csinálna semmit másképpen. – Úgy házasodtunk össze, hogy Jancsinak az előző házasságából már három gyereke volt. Tudtam, ha vele akarok élni, őt így kell elfogadnom, tehát eszemben sem volt keresztbe tenni, éppen ellenkezőleg, segítettem megszervezni a láthatásokat abban a kezdeti időszakban, amikor a gyerekek édesanyja igyekezett meghiúsítani ezeket a hétvégéket. A férjem pedig örült, hogy támogatom őt ebben a nehézségben. A gyerekek hét, nyolc és fél és tíz évesek voltak akkor. Eltelt egy-két óra, míg feloldódtak, amikor találkoztunk hétvégenként, és előfordult, hogy nem tetszett nekik egy-két szabály, például kellett segíteni a mosogatásban, amikor nagyobbak voltak, de nem volt komoly súrlódás, ellenségeskedés, és mindig jó programokat csináltunk, nyaraltunk is egy-egy hetet. Amikor Jancsival közös gyerekeink is születtek, saját testvérként fogadták őket, babusgatták, játszottak velük, később olykor vigyáztak rájuk, elvitték a saját programjaikra, és mindenhol azt mondták, ők öten vannak testvérek. Most már fiatal felnőttek, mindannyian a maguk útját járják, de tartják egymással a kapcsolatot. Aki ebben a helyzetben nem békélt meg, az az exfeleség, ő az elején nem akarta elengedni a gyerekeket a megítélt láthatásra se, aztán megnehezítette számukra az elválást a hosszas búcsúzkodással, kíséréssel, engem meg következetesen levegőnek nézett, nem is köszönt. Azt tudtuk tenni, hogy nem viszonoztuk neki a viselkedését, veszekedéssel nem nehezítettük meg a gyerekek helyzetét, ahhoz viszont ragaszkodtunk, ami a válás utáni határozatban állt.”

Nyitókép: Getty Images