Család

Nagyon ritka észak-kínai leopárd született a debreceni állatkertben

A világon az egyik legfenyegetettebb, állatkertekben is igen ritkán tartott leopárdalfajhoz tartozó észak-kínai leopárdkölyök született a debreceni állatkertben.
2024. Január 30.
(Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt)

A debreceni állatkert leopárdpárja, Coolio és Jilin első utódjáról a sajtónyilvános orvosi vizsgálaton derült ki, hogy nőstény. A tavaly november 21-én világra jött kölyköt a látogatók bevonásával nevezik majd el – számolt be róla az MTI.

Nagy Gergely Sándor, az állatkert igazgatója elmondta: észak-kínai leopárdból becslések szerint mintegy 350 egyed él a természetben, a világ állatkertjei – nagyrészt európai intézmények – pedig a debreceni kölyökkel együtt immár 55 egyedet számláló állomány gondozásával és gyarapításával vesznek részt a megmentésükben.

 

 

A szakember szerint 80-100 észak-kínai leopárd egyed kell ahhoz, hogy megkezdődhessen a visszatelepítési program.

Az állatkert Facebook-bejegyzésében több fényképet is megosztott a leopárd kölyökről, akiről azt írták, hogy szépen gyarapodik anyja gondoskodása mellett. Arról is írtak, hogy a kisleopárd nevét a látogatók segíthetnek majd eldönteni az oldalukon egy szavazás keretében.

Ahogy arról korábban írtunk, a Fővárosi Állatkert is rendszeresen bevonja a látogatókat az új jövevények névadásába – és vannak olyan állataik is, akiknél különleges névadási tradíció alakult ki, mint például a nyáron született kölyök hangyásznál is történt.

Forrás: MTI/Zoo Debrecen Facebook