Család

Négy baba született egy héten belül egy Bécsben élő magyar családban

A harmincnégy éve Bécsbe költözött családban a húsvéti héten négy fiútestvérnek is gyermeke született.
2024. Április 09.
újszülött baba
(A kép illusztráció. Kép forrása: Getty Images)

A harmincnégy éve Bécsbe költözött Huszti családban nemrégiben négy fiútestvér gyermeke is megszületett, ráadásul ugyanabban a bécsi kórházban. A tíz testvér közül ugyanis négy fiúnak, a negyvenkét éves Józsefnek, a negyvenegy éves Dávidnak, a huszonhét éves Johannesnek és a huszonhárom éves Immanuelnek szinte egy időben születtek meg a gyermekei, számolt be róla az ORF alapján a Sokszínű Vidék.

A húsvéti héten szerdán először Alexander született meg, majd nagycsütörtökön a következő baba, aki az Akane Sára nevet kapta. Őt követte nagyszombaton Elora, míg végül húsvéthétfőn Mária Regina Bella zárta a sort.

A szülések kisebb komplikációktól eltekintve rendben zajlottak, így a családok hamar hazamehettek, és mára már mindannyian családi körben, otthon ismerkedhetnek egymással, és élvezhetik a családdá válás örömét.

Az ORF szerint voltak olyan napok, amikor három-három kisbaba egyidőben is ott volt a kórházban, ahol világra jöttek, így már akkor meg is volt az első unokatestvér-találkozás.

Nemrégiben egy hasonlóan nem túl gyakori esetről írtunk, amikor két lánytestvér szült ugyanazon a napon: ráadásul a legritkább napon, február 29-én.