Család
„Először azt hittem, nem az én gyerekem tette” – megszólalt az apa a muzeális érték összetöréséről
Egy négyéves kisfiú véletlen összetört egy 3500 éves korsót egy izraeli múzeumban.
Pénzt kértek a vendégektől, senki nem ment el az esküvőre
A vőlegény egyszerűen nem érti, miért hagyták őket cserben a vendégek, szerinte semmi gond nincs azzal, hogy belépőt akartak szedni a nagy napra.
Lily Allen elárulta, hogy élete első napjaiban más neve volt
Az énekesnőnek eredetileg más neve volt, de az édesanyja végül meggondolta magát.
Immunerősítő trükkök iskolakezdésre
Elkezdődik az iskola, és már a második-harmadik héten mehetsz táppénzre a gyerekkel, mert elkap valamit – ismerős? Gyerekorvos szakértőnk segít, mit tehetsz.
Kamu telefonhívásokkal növeli gyerekei önbizalmát egy anya
A brit édesanya esténként úgy tesz, mintha nem tudná, hogy a gyerekei hallgatóznak, míg telefonál, ezért csupa olyan dolgot mond, amit szeretne a tudtukra adni.
Megható videó: minden iskolaév első napján készített egy rövid interjút lányával az édesapa
Az általános első napján kezdték, és a lány ebben a tanévben végzős a középiskolában.
A kismama bélmikrobiomja hatással van a magzat agyfejlődésére
Legalábbis egérkísérletek ezt mutatják.
Sorban állás a szamárköhögés-vakcináért: így juthatsz hozzá
Így lehet hozzájutni a szamárköhögés elleni védőoltáshoz.
Ilyen nevet kapott a pécsi állatkert bébifókája
A látogatók segítségével választottak nevet a nyáron született kisfókának.
Fogyasztható még a kicsírázott fokhagyma?
Meg lehet még enni, vagy inkább dobjuk ki?
Kihez kell fordulni aranyérrel?
Az aranyér sajnos várandósság nélkül is kialakulhat, így nemcsak a kismamáknak okoz nehézséget. De ki segít, ha baj van?
„12 éve kiválasztottam a baba nevét, de a sógornőm ellopta”
A leendő anyuka nemcsak végtelenül szomorú, de teljesen tanácstalan is az újonnan előállt helyzetben. Tényleg nehéz eldönteni, kinek van igaza!
5 kreatív módszer, hogy a gyermeked biztonságban érezze magát az iskolában
Most lesz elsős, és mindketten izgultok? Vagy már tapasztalt a gyereked, mégis szorong kicsit az iskolakezdéstől? Ezekkel a trükkökkel segíthetsz neki.
Nyolc gyümölcs, ami gazdag C-vitaminban
A C-vitamin fontos az immunrendszer működéséhez. Mutatjuk, melyik gyümölcsökben van sok ebből a vitaminból.
Így segíthetsz a fiadnak az érzelmi intelligencia fejlesztésében
Még ma sem teljesen evidens, hogy a fiúk is kifejezhetik az érzelmeiket.