Néha pont ezzel akadályozzuk a pincéreket… (Forrás: Getty Images)
Ezt jelenti, ha segítesz a pincérnek
A nyári hőségben nemcsak enni esik jól egy hűvös étteremben vagy teraszon, hanem az is, hogy legalább egy napig nem nekünk kell a forró tűzhely mellett állni. Ilyenkor a család együtt ebédel, beszélget, kikapcsolódik – és közben olyan apró gesztusoknak is tanúi lehetünk, amelyek első pillantásra jelentéktelennek tűnnek.
Van, aki feláll az asztaltól, és minden úgy marad utána, ahogy az étkezés közben alakult. Mások viszont ösztönösen egymásra teszik a tányérokat, egy kupacba rendezik a poharakat, vagy akár át is nyújtják ezeket a pincérnek, hogy könnyebb dolga legyen.
Lehet, hogy mindez csak néhány másodpercet vesz igénybe, mégis sokat elárul arról, hogyan viszonyulunk mások munkájához.
A pszichológusok úgynevezett proszociális viselkedésnek nevezik azokat a cselekedeteket, amelyekkel önzetlenül próbáljuk megkönnyíteni valaki más dolgát, anélkül hogy ezért bármiféle jutalmat várnánk.
Egy zsúfolt étteremben a pincérek egyszerre több vendéget szolgálnak ki, rendeléseket vesznek fel, ételeket visznek ki, letisztítják az asztalt és folyamatosan figyelnek ránk. Ha valaki úgy rendezi össze a tányérokat, hogy azok egyszerűbben elvihetők legyenek, vagy nem hagyja szanaszét a használt evőeszközöket, azzal ugyan nem végzi el a pincér munkáját, de egy apró gesztussal kifejezi: látja és értékeli a másik ember erőfeszítését.
Ez nem kötelesség, és nem is elvárás. Sokkal inkább a figyelmesség egyik formája.
Egy apró gesztus, ami mögött empátia állhat
Önmagában természetesen egyetlen gesztusból sem lehet messzemenő következtetéseket levonni valaki személyiségéről. A szakemberek szerint azonban az ilyen apró viselkedések gyakran együtt járnak bizonyos tulajdonságokkal.
Például:
- empátiával,
- társas érzékenységgel,
- mások munkájának megbecsülésével,
- udvariassággal,
- együttműködő szemlélettel.
Az ilyen emberek sokszor gyorsan észreveszik azt is, ha valakinek segítségre van szüksége, vagy ha egy apró figyelmességgel könnyebbé tehetik mások napját.
A pincérek legtöbbször hálásak a gesztusért, ugyanakkor arra is felhívják a figyelmet, hogy a segítségnek vannak határai. A legjobb szándék ellenére sem érdemes instabil tornyokba pakolni a tányérokat, összekeverni a törékeny poharakat vagy felállni, hogy mi vigyük el az edényeket. A pincérek pontosan tudják, milyen sorrendben és hogyan tudják a legbiztonságosabban leszedni az asztalt.
Ha segíteni szeretnénk, bőven elég annyi, hogy kulturáltan hagyjuk magunk után a helyet, és nem nehezítjük meg feleslegesen a munkájukat.
A gyerekek ilyenkor is tanulnak!
Talán ez az egész történet legfontosabb része. Amikor a gyerekek velünk ülnek az étteremben, látják, hogyan beszélünk a pincérrel, hogyan rendelünk. Használjuk-e a ’kérem’, a ’legyen szíves’ kifejezéseket. Megköszönjük-e a kiszolgálást. Türelmesek vagyunk-e, ha sokat kell várni.
És azt is észreveszik, hogy természetesnek vesszük-e mások munkáját, vagy tisztelettel fordulunk azok felé, akik éppen értünk dolgoznak.
Ezekből a helyzetekből lesik el, hogy az udvariasság nem csupán annyit jelent, hogy kimondjuk: ’köszönöm’.
Az, hogy valaki összerendezi-e a tányérokat egy étteremben, természetesen nem teszi jobb vagy rosszabb emberré.
Legnagyobb értéke figyelmességünknek az, hogy gyerekeink is átvehetik tőlünk. Mert nem egy hosszú nevelő beszélgetés hat rájuk legerősebben, hanem hétköznapi gesztusaink. Ezekből tanulják meg a tiszteletet, az empátiát és azt, hogyan bánjunk másokkal.
Kapcsolódó cikkek
