Nyíltan, tabuk nélkül kommunikálsz a követőiddel, legyen szó várandósságról, szülésről, szoptatásról, gyereknevelésről, párkapcsolatról, kilókról… Az őszinteségedért cserébe a bántó kommentekből sincs hiány.
Engem az elejétől fogva a segítő szándék vezérelt, ami azóta sem változott, viszont rájöttem, hogy a világ legnehezebb „szakmájáról”, az anyaságról nem lehet mindenki megelégedésére nyilatkozni. Ez az a foglalkozás, amit senki sem tanít, hanem egyszer csak belecsöppensz a közepébe, aztán egymás után jönnek az elsőre megoldhatatlannak tűnő szituációk. Hihetetlenül komplex dolog, fizikailag és mentálisan is megterhelő. Folyamatosan képezed magad, keresed a megoldásokat. Lassan jöttem rá, nincs olyan, hogy mindenkinek jó megoldás. Ami nekem beválik, az nem biztos, hogy másnak is jó, mert nincs két egyforma gyerek, ahogy két egyforma anya sem. Ezért nem lehet összehasonlítani a gyerekek reakcióit, a viselkedésüket és a szülői magatartást sem. Mások vagyunk, és ez ettől szép és jó, de ugyanakkor kétségbeejtő is. Soha nincs biztos megoldásod semmire, próbálod a tőled telhető lehető legjobban csinálni, csak nem mindig sikerül. Én arról tudok beszélni, hogy nálunk hogyan alakultak a dolgok, és vannak, akik ebbe is bele tudnak kötni.
A férjeddel azonos gyereknevelési elveket vallotok?
Teljesen egy hullámhosszon vagyunk. Már akkor elkezdtünk a gyereknevelésről beszélni, amikor még csak randevúztunk. Számomra ez nagyon fontos része volt az ismerkedésnek. Mi Jenővel alaposan átbeszéltük a dolgokat, tudtuk, mit szeretnénk szülőként, de azt is sejtem, ahogy haladunk előre az időben, és ha “bedurran” a kamaszkor, lesznek nézeteltéréseink. Egyelőre azonban még a ’kis gyerek, kis gond’ részénél tartunk a folyamatnak.
Rácz Jenő és felesége Rácz-Gyuricza Dóra – fotó: fotocentral
Jenőnek jól áll az apaság. Hamar egy hullámhosszra került a kislányával?
A születése óta elképesztő szerelem van köztük. Az első pillanattól törekedett arra, hogy sok időt töltsön Kamillával. Amikor egymáshoz bújnak, puszilgatják egymás arcát, meg is szoktam jegyezni: Kamilla, te vagy egyetlen ember a földön, akinek megengedem, hogy így szeretgesse Jenőt.
Formált rajta Kamilla érkezése?
Türelmesebb és alkalmazkodóbb lett, ahogyan én is. A gyermek iránt érzett szeretet tényleg “új kamrát tud nyitni” a szívben, és nagyon sok rétege van a szülőségnek. Aki még csak most készül rá, nem is tudja, milyen sok. Aki pedig benne van, az mélyen hallgat róla. Szóval, igen, változott.
Kamilla tányérjára mindennap házi, frissen készült étel kerül. Az anyukája hobbiszakács, az apukája sztárséf, nem rossz kombináció. Pár napra szívesen cserélnék vele.
Az esetek kilencven százalékában én főzök otthon, hisz Jenő dolgozik, és nem várom el tőle, hogy miután hazaér egy fárasztó nap után, még főzőcskézni kezdjen. Kamilla valóban finomakat eszik, de azért engem sem kell piedesztálra emelni. Sokszor előfordul, hogy mikor hatkor ránézek az órámra, döbbenek rá, hogy vacsorát kell készítenem. Kinyitom a hűtőt, megnézem, mi van benne, és rögtönzök. Rengeteg gyorsan elkészíthető étel van. Az a szerencsém, hogy nekem a főzés egyben a hobbim és az érdeklődési köröm is, kreatív is vagyok, így mindig kitalálok valamit. Nem kell állandóan töltött fácánt vacsorázni, az egyszerűbb ételek is kiválóak. Nekünk pedig még a közös főzés is jó program.
A kislányod mindenevő?
Á, nem hiszem, hogy létezik olyan gyerek. Én is csak mendemondákat hallottam a kivételekről. Van, amikor azért nem eszik rendesen, mert épp makacskodik, csak ellent akar mondani, de volt olyan két-három hetünk is, mikor semmi mást nem akart enni csak tésztát olívaolajjal. Olyankor hiába teszek elé egy svédasztalt, marad a tészta. Erre nem tudok mit lépni. Ezeket az időszakokat türelmesen át kell vészelni, nincs értelme a veszekedésnek, a felesleges stresszfaktornak.
Fotó: magánarchívum
Nálatok melyik a családi főétkezés?
A vacsora. Fontosnak tartom, hogy legyen a napnak egy olyan étkezése, mikor mi hárman leülünk az asztalhoz, együtt étkezünk, beszélgetünk. A közös reggelik nem megoldhatók, valamelyikünk mindig pörgésben van. A vacsora az, ahol jobb esetben mindannyian ott vagyunk. Ha Jenő nem ér haza, mi Kamival akkor is együtt vacsorázunk békében, nyugalomban. Szokta is mondani nekem: anyuci, gyere, eszegess velem!
Nagyon aktív életet éltek, sokat utaztok. Mikor vállalkoztatok először nagyobb útra együtt?
Kamilla öt hónapos korában Görögországba utaztunk. Hamar rájöttünk, hogy ez nem volt a legjobb döntés, mert negyvenkét fok volt, így a nyaralás nagy részét a szobában ülve töltöttem vele, mert még nagyon kicsi volt, és ilyen melegben nem sokat lehetett kint. Nyolc hónapos volt, amikor Dubajba mentünk, az már csodálatos élmény volt mindannyiunknak.
A nyaralni induló anyák viccesen azt szokták mondani, hogy az egész házat magukkal cipelik. Te is közéjük tartozol?
Nem, de az első néhány alkalommal azért én is túlzásba estem. Görögországba rengeteg dolgot csomagoltam be, nagy részük felesleges volt. Rájöttem arra, gyerekek mindenhol vannak, akiket szintén ellátnak a szülei, így felesleges összecsomagolnom az egész házat vagy stresszelni azon, ha itthon marad valami.
Fotó: magánarchívum
Milyen szempontok alapján választasz mesekönyveket?
Vékony könyveket keresek, sok szöveggel. A gyerekeknek az se baj, ha sokszor olvasod nekik ugyanazt, inkább én szoktam megunni őket. Ezekre általában az átszálláskor vagy a váróteremben van szükség, a repülőn úgy vettem észre, lefoglalja saját magát. A repülést játéknak állítjuk be, hiszen ott minden érdekes; az ablak, az ülés, a biztonsági öv… Jenő minden alkalommal elolvassa neki a biztonsági utasításokat. Ezzel jó ideg elvannak. Évente többször repülünk, és mivel én félek a repüléstől, Jenő sokszor átveszi a stafétabotot, és felügyeli Kamillát.
Melyik volt a legemlékezetesebb, legszebb utazásotok?
Egyértelműen Ausztrália; marandó élmény volt mindannyiunknak. Meglátogattuk Jenő családját, és egy hónapot töltöttünk odakint. Nagyon féltem az utazástól, mert mégiscsak húsz órát kellett a levegőben töltenünk, plusz az átszállások. Faltól falig huszonhat órát utaztunk, és be kell vallanom, Kamilla jobban viselte az egészet, mint én.
Több, mint húsz órán keresztül mivel lehet lefoglalni egy kisgyereket?
Azt kell felhasználni a lekötésére, ami éppen ott van. Nem arra kell koncentrálni, ami nincs, és jaj, de jó lenne, mert nincs ott, és kész. Ha például négyszáz másik emberrel állunk egy terminál folyosóján, akkor megszámoljuk a falon lévő csavarokat… Egyébként ahogy nőnek, egyre könnyebb lesz.
Fotó: magánarchívum
Mozgalmas évetek volt, melytől hamarosan elköszönünk. Hogyan búcsúztatjátok a 2025-ös esztendőt?
Hiába tervezzük el időről-időre, hogy együtt szilveszterezünk, a végén mindig Jenő munkaszeretete nyer. Évek óta úgy zajlik az aznap, hogy bulit tart az éttermében a vendégeinek. Kamillával mi is megjelenünk ott, vacsoraidőben. Együtt vagyunk, majd hazaviszem Kamit, elaltatom, és várom az éjfélt, hogy hívjuk egymást boldog új évet kívánva. Jenő egy-két óra körül szokott hazaérni. Ő ott nem bulizik, ez neki munka. Amikor Kamilla még a pocakomban volt, én is segítettem neki az étteremben, együtt dolgoztunk aznap éjjel, és nagyon jó hangulatú éjszaka volt.
Lesz újévi fogadalmatok?
Minden évben van külön, és közös fogadalmunk is. Pár éve például megfogadtuk, hogy egy évig nem iszunk cukros üdítőket, és tartottuk is ehhez magunkat. Olyan fogadalmakat választunk, amiket nem olyan nehéz betartani, és építi az életünket, ha sikerül.
Szerző: Turcsán Anna
Kapcsolódó cikkek
