
(Kép forrása: Getty Images)
Rengetegen látták a hároméves Remi-ről készült videót, aki egy kis homokozólapáttal és egy bottal dobolt egy fülbemászó ritmust, Natasha Bedingfield Pocketful of Sunshine című daláét. Az édesanyja által készített felvételen – amit a @rockinremi nevű TikTok-csatornán tett közzé – tökéletesen tartja az ütemet, mindkét kezével játszik, és ehhez pedig énekli is a sajátos dalszövegű verzióját a dalból, de a dallamot is nagyon jól tartja. „Nem lehet hibáztatni érte, a fejedben marad, ha meghallod” – írta a videóhoz az édesanya, és hozzátette: „milyen jól illik valaki olyanhoz ez a dal, aki mindig annyira boldog és egy napsugár”.
Ahogy a Motherly is írja, a hozzászólók reakciói között voltak, akik le voltak nyűgözve és akik csodálattal fogadták a videót. Köztük tapasztalt zenészek is, akik csodálták, hogy milyen jól játszotta a ritmust a kisfiú, és milyen pontos volt a dallam is, és többen írták, hogy szerintük zenei csodagyerek is lehet a kisfiúból. Valaki például azt emelte ki: „Eltekintve az énektől, két különböző ritmust játszik mindkét kezével. Megdöbbentő”, egy énektanár pedig azt írta, hogy úgy látszik, Remi megérezte a szólamot és a dinamika szabályozását, amit ritkán lát az ilyen korú gyerekeknél. Rajta kívül több énektanár is javasolta a szülőknek, hogy érdemes lenne keresniük a kisfiúknak egy zenetanárt.
A kisfiú édesanyja egy hozzászólásban azt írta, gyermeke 2,5 éves kora körül kezdte annak a jeleit mutatni, hogy imád dobolni, és már tudta tartani az ütemet. Az újabb videóik alapján pedig már dobfelszerelése is van.
Ha egy kisgyerek érdeklődést mutat a zene iránt – akár az asztallapon üti az ütemet, dúdol az autóban, táncol a kedvenc dalára –, többféle módon is lehet támogatni a kíváncsiságát.
- Legyen a zene a napi ritmus része. Énekeljetek az olyan tevékenységek közben, mint az öltöztetés, a fürdés, a takarítás. Ha hallja a hangodat a kisgyereked, az is segít növelni az önbizalmát a saját hangját illetően.
- Fedezzetek fel együtt hangszereket. Legyen szó játékhangszerekről, vagy házilag készítettekről, egyszerű kis csörgőkről, dobokról, vagy a fazekakon való dobolásról, zenéljetek néha együtt. A ritmushoz kötődő tevékenységek támogatják a motoros készségek fejlődését és az érzelemszabályozást.
- Kövesd az érdeklődését. Ha tetszik neki egy dal, hallgassatok hasonlókat, vagy ha egy bizonyos hangszer, hallgassátok gyakrabban azt. Próbálj meg különböző stílusokat is mutatni neki, és figyeld meg, melyikek nyerik el a tetszését.
- Legyen csendes időszak is. Nem kell folyamatosan, minden nap zenét hallgatni, zenélni.
- Akár dallamos, kár kevésbé az, azt ismerd el, hogy kifejezi magát a zenén keresztül, nem magát az előadását, ezzel tudod biztatni, hogy felfedezze a zenét, hogy legyen önbizalma ezen a téren.
Ahogy a videón is látod, milyen önfeledten játszik a kisfiú, valójában ez a lényeg: örömet találni a zenében, és érzéseket kifejezni, kapcsolódni általa.
Ha pedig már nagyobb a gyermeked, és azon gondolkodtok, hogy valamilyen hangszeren tanulna játszani, ebben a cikkben ezzel kapcsolatban olvashatsz néhány hasznos és érdekes dolgot.