Szabó Erika: „Az anyává válás a nő életének egyik legfontosabb pillanata”

Még teljes valóddal a kisfiadé, Nolené vagy, vagy gondolsz már a „felnőtt” életedre?

Még eléggé el vagyok merülve ebben a kellemes babavilágban, ugyanakkor szorongással egybekötött izgalommal várom, hogy visszatérjek a színházba. Érdekes lesz a váltás, hiszen mostanáig szimbiózisban éltünk a kisbabámmal; együtt keltünk, együtt feküdtünk. Szerencsére Nolen nagyon jól elvan másokkal, úgyhogy azt hiszem, ez nekem lesz nehezebb. (…)

Ebben nagyon tudatos voltál; már a szülés előtt beszéltél arról, hogy nem szeretnél egy évadnál többet kihagyni.

Muszáj volt előre gondolkodni, hiszen fontos volt, hogy a színházban tudják, hogy számíthatnak rám. Ilyen szempontból is jókor érkezett Nolen, hiszen még épp lement a korábbi szezon, a következőre pedig visszatérhetek. Úgy érzem – ha fogalmazhatok így –, hogy a kisfiam partner ebben. Pici korától törekedtem arra, hogy ne csak az anyukáját érezze szerető közegnek, például legyen mások kezében is olykor.

Milyen darabokban láthatunk majd először?

Georges Feydeau A hülyéje címűben, illetve márciusban jön A miniszter félrelép Tasnádi Csaba rendezésében.

Az utóbbi időben megtalálnak a karakterszerepek is; úgy tűnik, a rendezők már egyáltalán nem sztereotípiákban gondolkodnak veled kapcsolatban.

Igen, szerencsére az utóbbi években változatos szerepeket vittem, akár szürke kisegeret vagy épp lecsúszott nőfigurát. Örülök annak, hogy a főrendező kerüli a korábbi bombanőklisét – mint mondta, más színekre is kíváncsi belőlem.

E téren a nőknek kicsit nehezebb a dolguk, hiszen a világirodalomban kevesebb az árnyalt női, mint a férfiszerep.

Valóban, a szerzők nem igazán kegyesek hozzánk. Túlnyomórészt férfiak írnak férfiproblémákról, versengésről… Miközben a nézőtéren sokkal több a nő. Én sosem fogok Hamletet játszani, de talán nem is kell, hiszen nem mindig a főszereplő az, aki nyomot hagy bennünk. Ott van például Lady Anna a III. Richárdban: az egyik legnehezebb szerep.

Fotó: fotocentral / Olajos Piroska

Volt még egy „doboz”, amiből talán nem baj, hogy kitörtél: a sorozatszínészé. Már régen nem Tilda vagy a Barátok köztből, ezt már egy színészdiploma is megerősíti, hiszen elvégezted a Színház- és Filmművészeti Egyetemet Marton László osztályában.

Öt intenzív év volt ez, egy nagyon zárt rendszer, és sokat segített abban, hogy más minőségben térjek vissza a szakmába. Ennek ellenére egyáltalán nem bántam meg a tévézést, és nem lehet eltagadni, hogy sokat profitáltam utólag is a sorozatból. Sok nagyszerű kollégám küzd azzal, hogy ismertséget szerezzen, nekem ez már a kezdetektől megvolt. Ettől még persze kaptam castingon visszautasítást úgy, hogy „nekünk túlságosan Tilda vagy”. Különösebben ez sem rázott meg: az nem az én munkám volt, és ennyi. Általában beigazolódik, hogy ha becsuknak előttünk egy ajtót, kinyílik egy másik. Tudtam, hogy jönni fog valami, amiben majd jól érzem magam.

Civil nők sokszor tartanak attól, hogy szülés után nem veszik vissza őket az állásukba. A színpadi szakmákban ez nem ilyen kiélezett?

Biztos, hogy van, aki aggódik ezen, de az én főnökeim részéről sokszor elhangzott, hogy várnak vissza, amiért hálás is vagyok a Thália csapatának. Az anyává válás a nő életének egyik legfontosabb pillanata, de ettől még nem szűnik meg létezni egyéb minőségeiben. Ugyanakkor bármennyire családcentrikus is a világ, a nőknek vannak nehézségei. És hát korábban én is megkaptam már azt a mondatot, hogy „mindenki pótolható”.

Talán kisebb a szorongás akkor, ha az ember régóta vágyik családra, babára, ahogyan nálatok is volt.

Nagyon szerettem volna anya lenni, és nem is rögtön sikerült. Amikor igen, akkor pedig nem nagyon érdekelt más. Negyvenhez közeledve az ember már ledobja a szorongásait, és én sokat dolgoztam is ezen. Egy színész esetében különösen rossz dolog a megfelelési kényszer, nem tesz jót a teljesítménynek. Én most határozottan azt érzem, hogy egyre nagyobb a játékkedvem, egyre bátrabbnak érzem magam. Ha az ember megfigyel egy kisbabát, ahogy el tud merülni a dolgokban… a színészetben is ez a jó. Az önfeledtség. Sokat lehet tanulni a gyerekektől.

Az emberből hirtelen mellékszereplő lesz a saját darabjában…

Nem is feltétlenül baj. Ha valaki más életéért kell felelnünk, valahogy lekerül rólunk a fókusz, megértjük, hogy nem mi vagyunk a legfontosabbak.

A hülyéje fotóspróbáján a Thália Színházban. Fotó: Olajos Piroska

Említetted a negyvenes mérföldkövet. Szerintem sokan gondolják, hogy csak harminc körül jársz. Kell ehhez áldozatokat hoznod?

Amikor várandós voltam, azt ettem, ami jólesett, nem volt prioritás, hogy tartsam a súlyom. Átlagos mértékben híztam, és óriási hasam volt. Eleve nem vagyok az a nagyon vékony alkat, és a legfontosabb az volt, hogy a kisbabánk jó súllyal, egészségesen szülessen. Az is természetes, hogy a szoptatási időszakban nem állok neki diétázni. Mozogni azonban már elkezdtem; heti kétszer-háromszor járok zumbára és kondicionáló edzésekre. Emellett próbálok egészségesen étkezni, de semmi drasztikus…

A sport énidőnek sem rossz. Jó, ha ezt átlátja az ember párja is, és kicsit el tudunk szakadni otthonról akkor is, ha még pici a gyermek.

Igaz, és az én férjem jó partner ehhez. De neki az is fontos, hogy legyen apa-fia idő is, vannak közös dolgaik, zenéik – jó ezt látni. Még akkor is, ha a gyermekgondozás ebben a szakaszban alapvetően női feladat, és ez szerintem így van rendjén. Persze még mi is csak tanuljuk a szülői szerepet. Mert az nem úgy van, hogy ahogy megszületik a baba, a „szülőség” is rögtön létrejön. Inkább együtt válunk családdá, együtt alakítjuk az új életritmust. Sok divatos babagondozási könyv van, meg is vettem párat, de öt oldal után azt éreztem, hogy sok az információ. Inkább beszélgetek anyukámmal, nőrokonokkal – és figyelek az ösztöneinkre.

Vélhetően az is biztonságérzetet ad, hogy a férjed orvos.

Persze, és ez már a szülésnél előny volt. Nolen közkórházban jött világra. Ha az apukája nem lenne orvos, talán nem így lett volna. Mellette viszont azt éltem és élem meg mindig, hogy semmi baj nem történhet.

Szóval valójában egy orvos és egy közgazdász házasodott össze négy évvel ezelőtt. Merthogy az eredeti tanulmányaidat gazdasági szakon folytattad. Elég messze áll a színpadtól…

Ha úgy vesszük, egy vállalkozás üzemeltetése nagyon is művészet egy szint felett – nekem is volt módom kipróbálni ezt a ruhaiparban. Annak idején, a tévézés mellett azonban inkább csak kerestem egy főiskolát, amit lehet levelezőn végezni. Egyébként is szeretek többféle dolgot csinálni. A világ nagyon kinyílt mostanság, sok a lehetőség, és most már nemcsak kipróbálni akarom ezeket, de meg is mutatni közülük minél többet a gyermekemnek. Az ő generációjának tagjai már végképp nem egy életre választanak majd pályát…

A cikk eredeti formájában a Szimpatika magazin 2024 szeptemberi lapszámában jelent meg.

Kapcsolódó cikkek

Család Így ballagtak annak idején a hazai hírességek

Család A színpadra való visszatérésről beszélt Szabó Erika, babaszobával várja a színház őt és kolléganőjét

Baba Szabó Erika: Azt szeretném megvárni, amikor majd a kisfiam kér arra, hogy hadd szerepeljen velem egy fotón

Baba Szabó Erika: „Nolen után most már jöhetne egy kislány is”

Baba Szabó Erika három hónapos kisfia színházban volt

Baba Megszületett Szabó Erika első gyermeke