Család

Szórakozásból csinált DNS-tesztet testvéreivel egy nő, ami nagy családi titkot fedett fel

Felmenőikről akartak többet megtudni, a teszt azonban egy családi titkot fedett fel.
2023. November 06.
(Kép forrása: GETTY IMAGES)

Sokan vásárolnak az interneten elérhető othoni DNS-tesztet, amivel felmenőikről, rokonságukról szeretnének többet megtudni. Így lehetett ezzel az a nő is, akiről a Mirror számolt be: a nő két lánytestvérével „a szórakozás kedvéért” csinált meg egy tesztet, amivel kelet-európai felmenőikről akartak többet megtudni.

A teszt azonban sokkoló eredményt hozott — az eredmények szerint ugyanis a nő apja nem az ő biológiai szülője. A történetét a Reddit-en megosztó nő először azt gondolta az eredményről, hogy valamilyen hiba történhetett.

“Amikor a teszt eredménye megérkezett, átnéztük a családfánkat — a lánytestvéreim édestestvérek voltak ez alapján, én pedig az egyetlen, aki a féltestvérük” — írta a nő, és hozzátette, hogy ő nem akarta tovább vizsgálni a dolgot, az egyik testvérét azonban nagyon mélyen érintette a dolog, és a kérése ellenére kutatni kezdett.

“Amikor először megkérdezte a szüleimet (külön-külön), mindketten tagadták. Apám szomorúnak tűnt, de azt mondta neki, hogy ne butáskodjon. Anyám mérges volt, és hárította a dolgot” — írta.

A testvére más családtagokat is elkezdett faggatni a leletekről, és végül kiderült az igazság. “Végül apám beismerte, és azt mondta, hogy én mindig is az ő lánya leszek” — fogalmazott a nő, aki hozzátette, hogy nagyon sokkolta őt az, hogy a szülei ennyi ideig titokban tudták tartani, mert “semmi mást nem tudtak elrejteni”.

A nő elárulta, hogy azóta nem tudja, hogy mitévő legyen, és folyamatosan kerüli a beszélgetést édesanyjával, aki azonban mindent el szeretne neki mondani — egy része azonban tudni szeretné az igazat. “Egy részem szeretné tudni, különösen, hogy a testvérem rájött, hogy tudják, hogy ki az apám, de egy másik részem nem szeretné tudni. Boldog vagyok, nincs szükségem a drámára, de ahogy telik az idő, úgy érzem, hogy ellentmondok ennek” — írta a bejegyzésében, amiben segítséget kért másoktól, hogy szerintük mit kellene tennie.

Volt, aki azt válaszolta, hogy szerinte ez egy olyan helyzet, amiben ha bármit is tesz, azt meg fogja bánni, míg más azt tanácsolta, hogy ő azt kérné az édesanyjától, hogy írja meg egy levélben a dolgot neki.