Gyerek

Szórakozásból csináltatott DNS-tesztet egy család, kiderült, hogy 12 éves fiuknak valaki más a biológiai apja

A család csupán többet akart megtudni az őseikről a szórakozásból végzett DNS-teszttel, aminek végül megdöbbentő eredménye lett.
2023. Május 23.
dns teszt
(Kép forrása: Getty Images)

A Salt Lake City-ben élő Donna Johnson és családja a szórakozás kedvéért végeztek DNS-tesztet, hogy többet tudjanak meg a felmenőikről, a teszt eredménye azonban nagyon felkavaró lett. „A DNS-tesztek eredményeit olvasva úgy gondoltam, hogy valami hiba történt” – mondta el Johnson a The US Sun-nak, amit a Mirror szemlézett.

A teszt szerint a nő férje, Vanner az idősebb fiuk édesapja, de az eredmények alapján a fiatalabb fiuk apja ismeretlen. A sokkoló eredmény után az édesanya elkezdett gondolkodni, hogy vajon mi történhetett, és arra jutott, hogy valamilyen kavarodás történhetett a meddőségi klinikán.

A párnak ugyanis első gyermekük, Vanner Jr. születése után sérvproblémák és műtét okozta károsodás miatt csak IVF segítségével lehetett újabb gyermeke. Az első IVF nem sikerült, azonban miután újra próbálkoztak, megszületett Tim.

A két fiú ugyan nem hasonlított egymásra, de az édesanya úgy gondolta, hogy sok testvér esetében van úgy, hogy nem hasonlítanak. Vanner Jr. az apja haját és szemét örökölte, míg Tim Donna haját, és sportosabb volt.

Az édesanya elmondta, hogy a DNS-teszt eredménye után azon töprengtek, hogy ki lehet Tim biológiai apja, és félni kezdtek attól, hogy elvehetik tőlük a gyermeküket. Azonban egy ügyvéd megnyugtatta őket, hogy továbbra is ők Tim törvényes szülei.

Johnson szerint férje nem kezdett másképp viselkedni Tim-mel, de tudta, hogy sokk érte. Az édesanya depressziós lett, és így tanári munkájára sem tudott megfelelően koncentrálni. A párnak egy tanácsadó segített, és végül úgy döntöttek, hogy Tim-nek is elmondják az igazat.

Az édesanya szerint mindkét fia nagyon éretten kezelte a helyzetet, majd néhány héttel később Tim elmondta szüleinek, hogy szeretné megtalálni a biológiai apját. Egy másik DNS-cég segítségével rátaláltak egy nőre, akiről úgy gondolták, hogy Tim biológiai nagynénje, majd megtalálták a testvérét, Devin McNeil-t. Miután a pár elmondta neki, hogy nem akarnak tőle semmit, csak Tim szeretné megismerni őt, a férfi beleegyezett a DNS-tesztbe, ami igazolta, hogy ő a biológiai apa.

Johnson-ék beszéltek McNeil-lel és a feleségével, Kelly-vel, és megegyeztek, hogy nem lesz semmiféle gyermekfelügyeleti vita, mert mindannyian úgy gondolják, hogy Tim apja Vanner.

Kiderült, hogy a két pár ugyanazon a meddőségi klinikán voltak korábban, ugyanazon a napon, amikor Donna petesejt leszívásra ment be, Kelly pedig beültetésre, ami után megszületett első fia, Talon. Teszteket követően kiderült, hogy Devin Tim biológiai apja, és fiáé, Talon-é is, így a mesterséges megtermékenyítés során nem csere történt, hanem mindkét esetben az ő hímivarsejtjét használták.

A két család 2021 júniusában találkozott először, és amikor látta a gyerekeket együtt játszani, Donna szorongása is enyhült. Azóta rendszeresen tartják a kapcsolatot hívásokon, üzeneteken, videochat-en keresztül, és többször is találkoztak. 2022-ben pedig peren kívül megegyeztek a klinikával.