Család

Tóbol sosem elég: mutatjuk a legklasszabb hazai tavakat, ha másra vágysz, mint a Balaton

Ha szóba kerül a nyári csobbanás vagy a téli korizás az országhatárokon belül, elsőként szinte mindenkinek a Balaton ugrik be legfőbb opcióként. Pedig Magyarországon rengeteg kisebb-nagyobb tó létezik, amik legalább annyi élményt nyújtanak, mint a magyar tenger.
2023. Július 26.
Hazai tavak

Reprezentatívnak talán túlzás nevezni mini-felmérésünket, amibe igazán sokan bekapcsolódtatok a Facebookon: arról kérdeztünk Benneteket, hogy a Balatonon kívül merre kerekednétek fel szívesen, ha vízparti élményekre vágytok. Összesítettük az eredményeket és mutatjuk a befutókat. Ha inspirációt keresel egy klassz kiránduláshoz, innen biztosan tudsz majd ötletet meríteni!

Tiszta sor: imádjátok a Tisza-tavat!

A Tisza-tó, ami 1988-ig Kiskörei víztározó néven volt ismert, hazánk második legnagyobb tavának számít, a Tiszán és az Alföldön található mesterséges tavak között pedig az első. A tavat már feltöltése után lelkesen kezdték látogatni a hazai utazók, mert a környéke jóval kedvezőbb árakon kínált színvonalas szolgálatatást a Balatonnál. Népszerűségét növelte az egyre nagyobb teret hódító falusi turizmus, illetve a víz partján sorra nyíló kempingek, strandok és szállodák.

Tiszafüreden termálfürdők teszik tartalmasabbá a kiruccanást, a vízi sportok szerelmesei pedig Abádszalókon hódolhatnak szenvedélyüknek. Vonzó ez a hely az apukák számára is, mert (természetesen a szabályok betartása mellett) a horgászat is engedélyezett. Csodás tájakon szervezhetnek a családok gyalog- vagy biciklitúrát, de lovagláshoz és csónakázáshoz is minden adott. 

2012-ben nyílt meg Poroszlón a Tisza-tavi Ökocentrum, ahol interaktív módon lehet megismerni a Tisza-tó és a Tisza-völgy természeti értékeit és élővilágát. Tudtad, hogy az itt található 735 000 liter össztérfogatú akváriumrendszer a legnagyobb édesvízű akvárium Európában?

tisza-to

A Tisza-tó (Fotó: Getty Images)

Sokan vadulnak a Szelidi-tóért

A Kiskunságon található a Szelidi-tó, ami tavasztól őszig remek kirándulóhely a családok számára. A tó partján homokos strand várja a fürdőzőket, akik pedig több napra érkeznének, a közeli szállodában, kempingekben és magánszállásokon is álomra hajthatják a fejüket. A Szelidi-tó 5 kilométer hosszú és 150-200 méter széles, mélysége pedig 3-4 méterre tehető. Kevesen tudják róla, hogy ez Magyarország ötödik legnagyobb tava.

Szelid onnan kapta a nevét az elbeszélések szerint, hogy a török csapatok itt szembesültek a magyar túlerővel, aminek láttán visszavonulót fújtak, azaz „megszelidültek”. Ahogy a Szelidi-tavat bemutató oldalon áll, a tavat a még a Duna vize mélyített ki évezredekkel ezelőtt. Különlegessége, hogy a vize nyáron akár a 28 °C-ot is elérheti, így fürdõzésre kiválóan alkalmas. A talajból sok nátrium-magnézium-karbonát és nátrium-jodid oldódik ki, ami miatt már a középkorban sebgyógyításra használták. Ma inkább idegrendszeri, hormonális és reumatikus bántalmak kezelésére ajánlják szagtalan vizét.

szelidi to

A Szelidi-tó (Fotó: Getty Images)

Rejtett kincsek

A fent említett tavak, ha a trónról nem is taszítják le a Balatont, többé-kevésbé benne vannak a köztudatban. Olvasóink azonban ajánlottak néhány kevésbé ismert, méltatlanul hanyagolt tavat, amit érdemes felkeresni, ha maradt még a nyári szabadságból vagy valamelyik hétvégén jönne meg a kedvetek a családi csobbanáshoz.

  • A Vadása-tó Hegyhátszentjakabon található Vas vármegyében: „Napi 900 Ft a felnőtt jegy. Kulturált a WC ami ingyenes, gyönyörű környezet és kellemes víz. A büfék, éttermek nem túl drágák, ellenben nagyon finom ételeket lehet kapni. Házias, őrségi ízek. Annyi, hogy köves a part, de tengerjáró cipővel tökéletes. Lassan mélyül, gyerekek számára is ideális. Körülötte egy gyönyörű erdő terül el, így minden csupa madárdal és egy tanösvény is van a közelben” – osztotta meg személyes élményeit Mária.
  • A Nagyteveli-tó a Bakony egyik eldugott zugában található, ameddig szem ellát zöld terület veszi körül és a vize kristálytiszta. Olvasóink közül Anikó járt ott nem olyan rég, és a következő helyzetjelentést küldte: „A Nagyteveli-tó nem túl ismert, jó a vize és csodaszép a vidék. A vízbe fokozatosan lehet bemenni, az ételek finomak, fagyizó és nasizó is van a környéken. Aki szeretne, több napra is mehet sátorral vagy lakóautóval.”
  • A Soltvadkerten található Vadkerti-tó régi neve a Büdöstó, ez azonban nem kell, hogy elrémisszen, nem terjengenek kellemetlen szagok a vízparton. Sokakban ébresztett kellemes emlékeket ez a fürdőhely, amelynek vize még gyógyhatással is rendelkezik. Mivel a parthoz közeli részeken sekély a víz, a gyerekek biztonságban megmártózhatnak benne, míg a bólyákkal egyértelműen jelzett mélyebb részek az úszók kedvére valók. „Nagy a strand, tiszta a környezet és az árak barátságosak” – mesélte friss tapasztalatait Krisztina.

Nyitókép: Getty Images