Tóth-Berhát Kata negyvenegy éves, eredeti szakmáját tekintve kommunikációs szakember és művelődésszervező. Gödöllőn él férjével és négyéves kisfiával, Leventével. Az egyetemi évek után külföldön próbált szerencsét, ahonnan négy év után hazatért, majd ismét belevetette magát a munkába. Őt idézi a y:
Semmire nem tudtam nemet mondani: reggeltől késő estig, sőt még hétvégéken, ünnepnapokon is dolgoztam. Egyáltalán nem kíméltem magam. Nem vettem észre azt sem, amikor a testem már jelezte, hogy valami nincs rendben. Pedig folyamatosan jelentkezett valamilyen betegség: nagyon gyakran volt torok- és mandulagyulladásom, illetve alhasi fájdalmaim, de utóbbit betudtam annak, amit egész fiatalkoromtól hallottam az orvosoktól, hogy a menstruáció fájdalommal jár. Nem volt annyira erős a fájdalom, hogy ne tudjak tőle dolgozni, ha pedig igen, akkor bevettem egy fájdalomcsillapítót. Akkor még nem ismertem az endometriózis betegséget, csak utólag tudtam meg, hogy ennek a tipikus tünetei jelentkeztek nálam.
Az endometriózis leggyakoribb jelei: fájdalmas menstruáció, elhúzódó vérzés, pecsételő vérzés, peteéréskor jellemző erős, feszítő alhasi fájdalom.
Kata tizenegy éve ismerkedett meg jelenlegi férjével. Összeköltöztek, 2015-ben összeházasodtak, és azonnal belevágtak a babavállalásba. Azonban a várt gyermekáldás több év intenzív próbálkozás után sem érkezett meg – ezt az időszakot nagy magasságok és mélységek kísérték.
A következő években négy orvosnál is jártam. Az általános nőgyógyászok széttárták a kezüket, az eredményeimet rendben találták, és azt javasolták, menjek haza, ne görcsöljek rá, majd jön a gyerek. Én ennek ellenére úgy gondoltam, biztosan nem csak ennyi az oka, hogy nem tudok teherbe esni. Éreztem, hogy telik az idő, és a tüneteim is egyre erősödtek. Nem hagyhattam annyiban.
Mint csaknem minden kétségbeesett ember, Kata is elkezdett az interneten keresgélni. Tisztában volt vele, hogy ez rosszul is elsülhetett volna, ha rossz tanácsokat kap, rossz irányba fordul, de szerencséje volt. A tünetei alapján ugyanis a kereső azonnal felkínálta neki az „Együtt Könnyebb” Női Egészségért Alapítványt, akik orvosokkal együttműködve igyekeznek összefogni és támogatni az endometriózissal küzdő nőket Magyarországon.
A segítségükkel elkezdtem beleásni magam a témába, elmentem a klubfoglalkozásokra, világnapi rendezvényre, ahol szakértőkkel találkozhattam. Úgy ültem ott, mint akit leforráztak: azonnal tudtam, hogy nekem is ez lehet a bajom. Bejelentkeztem a egy specialistához vizsgálatra, ő állapította meg, hogy a leggyakoribb elhelyezkedésű endometriózisom van. Bár én alapvetően a természetes gyógymódok híve vagyok, igyekszem először ezeket kipróbálni, mielőtt például műtétre adom a fejem, itt egyrészt az idő is szorított bennünket, másrészt tudtam, hogy ezt nem lehet egy gyógyteával eltüntetni. Ha már kialakult a betegség, akkor vagy hormonális kezeléssel lehet kordában tartani, melynek súlyos mellékhatásai lehetnek, vagy választhatok egy betekintő, egyúttal kezelő laparoszkópiás műtétet. Végül ez utóbbi mellett döntöttem.
A műtét során bebizonyosodott, hogy Katánál harmadik stádiumú endometriózis áll fenn, amely az alhasi szerveit érintette, és összenövéseket okozott. Katáéknak a gyermekvállalási szándéktól függően írták elő a további lépéseket: adtak egy fél évet arra, hogy a műtét után hátha a baba természetes úton megérkezik, ha pedig nem sikerül, dönthetnek a lombikprogram mellett. Katáék ódzkodtak a lombiktól, ám a várva várt gyermekáldás a műtét ellenére sem jött. Nem akartam lombikkal kapcsolatos csoportokba bejelentkezni, igyekeztünk a magunk útját járni. Nehéz volt a környezetünkkel is, hiszen ők sem mindig tudták, hogyan tudnak segíteni, nem szerettek volna kellemetlen kérdéseket feltenni, és mi sem szerettük volna, hogy mindenki kéretlen tanácsokkal lásson el bennünket. Nehéz vívódás után megpróbáltuk a lombikot, és szerencsére elsőre sikerült, így 2020-ban megszületett a kisfiunk.
Hogy mi történt ezután, megtudhatod a CIKK FOLYTATÁSÁRA kattintva.
Kapcsolódó cikkek
