Család

Új nevet adnának a karácsonynak, hogy ne legyen kirekesztő

A karácsony elnevezés sokak szerint kirekesztő, ezért másképp kellene hívni. Ezt a nevet szeretnék elterjeszteni helyette.
2023. Október 29.
karácsonyi képeslap

Heves vitát váltott ki a napokban az olasz Fiesole városának Európai Egyetemi Tanácsa, ahol felvetették az ötletet, hogy az inkluzivitás jegyében új nevet kellene adni a karácsonynak egész Európában.

Azt javasolták, hogy az év egyik legjobban várt ünnepét nevezzék át Télünnepre, hátrahagyva a karácsonyt. Felvetésüket azzal indokolták, hogy a karácsony eredetileg keresztény ünnep, ami miatt sokan kirekesztve érezhetik magukat. A Télünnep viszont egy olyan univerzális elnevezés lenne, ami senkit sem sért, senkire nézve sem bántó.

Diszkrimatívnak érzik a karácsonyt

A Fiseolei Európai Egyetemi Tanács eddig is sokat tett a diszkrimináció visszaszorításáért Olaszországban, ez az ötlet azonban nem aratott osztatlan sikert az olaszok körében. 

A Télünnep elnevezés pártolói úgy vélik, eljött az idő, hogy a karácsonyt függetlenítsük a vallási hovatartozástól, már csak azért is, mert a szeretetről, a közösségről és a jóságról szól, amivel nehezen összeegyeztethető mások kirekesztése.

Szerintük az új elnevezésnek köszönhetően valóban egyetemes ünneppé válhatna a karácsony, és sokan könnyebb szívvel töltenék az évnek ezt a különleges időszakát.

Azok, akik ellenzik a Télünnep név bevezetését, azt mondják, ez is egyike azoknak a próbálkozásoknak, amelyekkel szeretnék eltörölni az évezredes múltra visszatekintő, egyházi tradíciókat, amit egyáltalán nem tartanak jónak.

A témához hozzászólók között akadtak olyanok is, akik úgy gondolják, hogy ha az Európai Egyetemi Tanács ennyire ragaszkodik az elnevezéshez, a saját falain belül hívja így nyugodtan a decemberi ünnepet, de másokra ne akarja ráerőltetni az elképzelését.

Fotó: Getty Images, Forrás: Via