Család

Zseniális módszerrel vette rá a gyerekeit a házimunkára az anya

Remek módszerrel lett úrrá a TikToker anya a hétköznapjait felforgató káoszon: mióta ezt alkalmazza, a stressznek is búcsút intett.
2024. Április 18.

Nem feltétlenül kell hozzá négy gyerek, hogy az ember úgy érezze, egyszerűen képtelen minden fronton klasszul (nem pedig tökéletesen!) teljesíteni. Kellie Henrynek, a TikTokról ismert édesanyának azonban sikerült, amihez az összes gyerekét mozgosította.

Mint a videójában kifejtette, felosztotta a hét napjait a legifjabb családtagok között, így mindenkinek kijutott a feladatokból, a segítségért cserébe azonban extra bánásmódban is részesültek a rájuk eső napon.

Az évek óta sikerrel alkalmazott módszer lényege, hogy az éppen soros gyerek nyafogás nélkül beszáll a házimunkába, köszönetképp pedig aznap ő döntheti el, hol szeretne ülni a kocsiban, kiválaszthatja, hogy mi készüljön vacsorára, sőt még a megszokottnál több csokis kekszre is számíthat.

Kellie azt mondja, hogy náluk ez a rendszer a kezdektől fogva olajozottan működik, aminek köszönhetően leírhatatlanul sok stressztől kíméli meg magát: egyrészt nem kell folyamatosan küzdenie a gyerekekkel azért, hogy kivegyék a részüket az otthoni teendőkből, másrészt jelentősen csökkent a veszekedések száma, hiszen mindenki tudja, hogy egy-egy napon kié a döntéshozó szerep a kisebbek között.

Természetesen nemcsak négy gyerekkel működik a dolog, ezért egy próbát mindenképpen megér, akár kevesebben, akár többen vannak a tesók!

Nyitókép: TikTok pillanatkép