Egyéb

Augusztusban máshogy érkezik majd a családi pótlék

A családi pótlékot, amelynek összege 2008 óta változatlan, máshogy utalják augusztusban.
2022. Július 25.
Augusztusban máshogy érkezik majd a családi pótlék (fotó: Getty Images)

A családi pótlék összegét mindig utólag folyósítják, tehát például a júliusi családi pótlékot augusztus elején kapjuk meg. Hogy pontosan mikor érkezik meg az összeg, az függ attól is, hogy hogyan kértük az igénylésnél: bankszámlára vagy postai kézbesítéssel.

A családi pótlék összegének megérkezését még módosíthatják a hétvégék, ünnepnapok is. Két hónap van, amikor a megszokottól eltérően alakul az utalás: augusztusban és decemberben.  Ez azt jelenti, hogy augusztusban előrehozzák az utalást (a beiskolázás miatt, decemberben pedig a karácsony apropóján).

E szerint előreláthatólag augusztusban megkapjuk a júliusi családi pótlékot, valamikor a hónap elején (várhatóan augusztus 2-án utalnak), majd a hónap végén előre megkapjuk a szeptemberben esedékes összeget is (kb. augusztus 25-én utalnak). Így azonban szeptemberben nem érkezik semmi, majd csak október elején.

A családi pótlék összege 2008 óta változatlanul így alakul:

  • 1 gyerek után a családi pótlék: 12 200 Ft
  • 1 gyerek van, de a szülő egyedül neveli a gyerekét: 13 700 Ft
  • 2 gyerek, akiket 2 szülő nevel: 2×13 300 forint, azaz 26 600 Ft
  • 2 gyerek van, de egyedül neveli a szülő őket: 2×14 800 forint, azaz 29 600 Ft
  • 3 vagy több gyerek van a családban: gyerekenként 16 000 Ft
  • 3 vagy több gyereket nevel egy egyedülálló szülő: gyerekenként 17 000 Ft
  • tartósan beteg, illetve súlyosan fogyatékos gyermeknél a családi pótlék: 23 300 Ft
  • egyedülálló szülő nevel tartósan beteg, vagy súlyosan fogyatékos gyermeket: 25 900 Ft