Gyerek

A ’70-es évek óta hasít itthon ez a török fiúnév

Bár a hangzása teljesen magyaros, török gyökerekkel is rendelkezik ez a felkapottnak számító fiúnév, amit tavaly csaknem 1000 kisbabának választottak a szülei.
2024. December 17.

Aki ezt a csodaszép fiúnevet adja a fiának, minden bizonnyal tudja, hogy mit jelent és honnan ered, azoknak viszont, akik csak ismerősei a név viselőinek, talán nem is tudják, mi ennek a keresztnévnek a pontos háttere.

A '70-es évek óta hasít itthon ez a török fiúnév

Nem húzzuk tovább az időt, eláruljuk, hogy a magyar és török gyökerekkel rendelkező Zalán név az, ami a ’70-es évek derekán került be először a Top100-ba, majd egy apró megtorpanás után üstökösként indult el felfelé.

Míg 2000-ben a 67. helyen állt a Top100-ban, addig 2010-re hatalmasat, több mint 40 helyet ugrott előre és már a 26. helyen végzett. A friss ranglistában ennél is előkelebb pozícióban láthatjuk: a 9. helyet birtokolja. 

Ahogy a magyarnevek.hu oldal írja a Zalán névről:

Eredetére többféle magyarázat is született. Anonymus Saladus néven említi a honfoglalás előtt a Duna-Tisza közén uralkodó vezért. A Tisza mentén ténylegesen található egy Slankamen (Szalánkemén) nevű helység, azonban az is elképzelhető, hogy Anonymus a helységnévből alkotta az uralkodó nevét. A helynév szláv eredetű, jelentése: sós kő. Más elképzelés szerint a Zalán név török eredetű, jelentése: dobó, ütő.

Mint itt írják, bizonytalan az is, mi volt a név eredeti kiejtése: lehetett Szalan, esetleg Salán is. A jelenlegi Zalán olvasat valószínűleg téves, ez Vörösmarty Mihály Zalán futása című műve révén terjedt el.

Lányok is kaphatják, mégpedig így

Kevesen tudják, hogy a Zalán női megfelelője is anyakönyvezhető itthon, egészen meglepő formában. Azokba a családokba, ahova kislányt hoz a gólya, és a Zalán nevet szemelték ki eredetileg, gond nélkül adhatják a babának a Zalánka női nevet.