Gyerek

A régészeket is meghatotta, amit az ásatáson találtak

Egy felnőtt és egy gyerek összeölelkező csontvázára találtak rá a régészek egy olaszországi ásatáson. A látvány őket is könnyekig hatotta.
2024. Február 26.
régészeti ásatás

A Pesaro Urbino tartomány Fano nevű városában zajlik az az ásatás, melynek során különleges lelet került elő. A felszínre került csontvázakról azt feltételezik, hogy egy édesanya maradványai lehetnek, aki a gyermekét tartja a karjaiban. A szakemberek szerint a kora középkorban élhettek.

Találtak már hasonlót a közelben

„Az ásatásokat végző csapat antropológusától kapott első információk szerint úgy tűnik, hogy a felnőtt valóban egy nő, ahhoz azonban, hogy kiderüljön, összekötik-e a kicsivel rokoni szálak, mindkét maradvány DNS-elemzésére lenne szükség” – magyarázta Ilaria Venanzoni, az Ancona és Pesaro Urbino tartomány Képzőművészeti és Tájfelügyelőségének régésze az ANSA olasz hírügynökségnek.

„Az mindenesetre valószínű, hogy egy családhoz tartoztak” – folytatta a hozzáértő, hozzátéve, hogy a két feltárt csontvázhoz síremlék nem tartozott, így a pontos életkorukat sem tudni. A rétegek tanulmányozása után azonban arra jutottak, hogy a kora középkorban, tehát a Kr. u. 6. és 10. század közötti időszakban élhettek.

„Nem is olyan rég a közelükben két másik csontváz is előkerült, szintén síremlék nélkül, a téren végzett burkolatfelújítási munkálatok során. Ezen a területen a korábban végzett ásatások nyomán római kori épületmaradványokat azonosítottak, amelyek feltételezhetően egy dómhoz vagy egy fürdőlétesítményhez tartoztak. Szintén a középkorban, ugyanezen a területen épült egy templom San Daniele tiszteletére, amihez kolostor is tartozott” – részletezte a nyilatkozó.

Nyitókép: Getty Images, Forrás: Via