Gyerek

„A sérült gyermek 24 órás felügyeletet igényel” – Kiss Ágnes az Anyasorsokban

Anyasorsok videósorozatunk legújabb részében Kiss Ágnes kétgyerekes édesanyával beszéltünk, akinek kisfia értelmi sérült. Ágnes videónkban mesélt családja történetéről, és a kezdeményezésükről, amivel a hasonló helyzetben lévő szülőknek szeretnének segíteni, olyanoknak, akiknek nincs hátországuk.
2024. Június 20.

Kiss Ágnes fejlesztő óvodapedagógus, a Pihenősziget alapítója kétgyermekes édesanya. Kisfia, Attila már tízéves, de csak öt hónapos volt, amikor egy, a vékonybeleit érintő probléma vérmérgezést okozott nála, aminek következtében nyolc percre leállt a szíve. Sajnos az oxigénhiányos állapot miatt a kisfiú értelmi sérült lett. Ekkor az eredmények alapján azt mondták a családnak, hogy Attila magatehetetlen lesz.

Több mint három hónapot volt a kisfiú az intenzíven, amikor már nem volt szükség a lélegeztetőgépre, és Ágnes szerint a gyermeke egy kicsit elkezdett velük kommunikálni. Ahogy az édesanya fogalmaz, „ha létezik csoda, akkor ott megtörtént.” Ezután pedig amilyen fejlesztő módszert csak lehetett, a család megpróbált a kisfiúnál.

Ágnes videónkban mesélt a történetükről, aminek kapcsán később felmerült benne az a gondolat, hogy segíteni szeretne a hasonló helyzetben lévő szülőkön, azokon, akik mellett nincsenek segítő családtagok, barátok, akiknek egyedül kell sérült gyermeket nevelniük. Ekkor merült fel benne a Pihenősziget ötlete, ahol hétvégenként szakemberekkel, gyermekfelügyelőkkel tudják fogadni a kicsiket, hogy a szüleik ki tudjanak kapcsolódni, időt tölteni a párjukkal, a többi gyermekükkel. Erről is beszél az alábbi videóban:

 

A Pihenősziget most támogatókat keres – ha segítenél az alapítványnak, azt itt teheted meg: Együtt Ádám Atival Alapítvány , számlaszám: 11745004-24514758-00000000