Gyerek

Álomutazó extrákkal: ezért imádtuk

Akik látták az Álomutazó című darabot a BOK-ban, olyan egyedülálló élményben volt részük, amit egyhamar biztosan nem fognak elfelejteni.
2019. Január 06.

Monumentális díszletek, elképesztő látványvilág, nagyszerű színészi alakítások, profi háttérmunka – ha valaki azt kérdezné, melyik produkció vitte a prímet nálunk az idén, a dobogós helyek egyikét biztosan az Álomutazó kapná.

Hogy miért? Azért, mert végre mi, a közönség soraiban ülők tényleg azt kaptuk, amit vártunk, ez esetben egy olyan álomutazást, ami a felnőtteket és a gyerekeket is elvarázsolta. Sőt többet is adott a darab. A látványos szórakozás mellé ugyanis olyan szelíd fejmosás is járt általa nekünk, a rohanó világ és az idő rabjainak, ami tényleg csak az álomvilág tükrében esett jól.

Álomutazó extrákkal: ezért imádtuk

Az Álomutazó egy olyan realista mese, amelyben senki sem alszik és senki sem álmodik. A felnőttek állandóan dolgoznak, a gyerekek szinte mindig az iskolában vannak. A robotok által működtetett életet a mesterséges intelligencia irányítja, a nagy közös cél pedig a hatékonyság, míg az időpazarlás – az alvás és az álmodás – bűn.

Álomutazó extrákkal: ezért imádtuk

A történet főhőse, a tízéves Tomi viszont úgy érzi, hogy meg kell mentenie az álomvilágot, és ezáltal az emberek lelkét. A kissrác egy álombárány segítségével indul harcba az álmokért és a családjáért.

Álomutazó extrákkal: ezért imádtuk

Az álmok birodalmát nemcsak a 4 emelet magas monumentális díszlet teszi hihetővé, hanem a szuper szereposztás által életre keltett szereplők, és persze a tökéletes kreatív háttérmunka és színpadi show is. Szabó Győző, Stohl András, Hajdu Steve már a tavaly is játszottak az Álomutazóban, idén újabb ismert nevek csatlakoztak a BOK-ban bemutatott szuperprodukcióhoz: Schell Judit, Keresztes Ildikó, Zséda, Falusi Mariann, Varga Viktor és Ábel Anita is segített elutazni az álmok birodalmába.

Álomutazó extrákkal: ezért imádtuk

A darabot Vinnai András írta, a rendezője és koreográfusa Juronics Tamás, a kreatív tanácsadója Herendi Gábor, a díszlettervező Rajcsányi Balázs, a formatervezett kosztümöket Bujdosó Nóra álmodta meg.

Álomutazó extrákkal: ezért imádtuk

A munkában részt vett Hegedűs Bálint, a dramaturg Almási-Tóth András volt. A tánckarban a Szegedi Kortárs Balett táncosai és a Rippel Brothers Akadémia artistáit tűntek fel.