A kötődő nevelést ellenzők legsúlyosabb kritikája pont az apáról szól. A férfiról, akiről kvázi elfeledkezett a felesége. Hiszen minden percét a gyerekével tölti, éjszakára az ágyába veszi, mellét odaadja, karjában hordozza. Sötét jóslatok következnek a házasság végnapjairól, az elhidegült kapcsolatról, a máshol boldogságot kereső férjről.
Ilyen történeteket hallva sokan elbizonytalanodnak. Újra átgondolják a hordozókendőt, az éjszakai szoptatást, a babusgatást. Jó esetben a férj is meghallgattatik. És kiderül, hogy szívesen hordozza ő is a gyereket, örül, hogy nem kell éjszaka bömbölést hallgatnia, és jó érzés egy ágyban szuszogni az újszülöttel.
Érzem, hogy jó úton járunk
Bálint felkészülten várta első gyereke születését, éppen ezért benézett a Szabó Ervin-könyvtárba, hogy tájékozódjon a gyereknevelésről, csecsemőgondozásról. A könyvtárban döbbent rá, hogy alig lehet kiigazodni a rengeteg kötet, irányzat, módszer között.
‒ Végül az ember az ösztöneire támaszkodik. Hogy nem akar tanácsadósat, nem akar túl szigorút, túl szájbarágósat… és aztán elindul egy irányba, amit jónak vél. Hannával egyetértettünk abban, hogy a legfontosabb a gyerek. Az ő igénye, az ő szükségletei számítanak. Így jutottunk el Geréb Ágihoz, rajta keresztül pedig Sződy Judithoz (lapunk újságírója, pszichológusa), az otthon szüléshez és a kötődő neveléshez. Mivel a babánk faros volt, kórházban született, de ez az egyetlen dolog, ami nem úgy alakult, ahogy terveztük. Ármin a kezdetektől fogva velünk alszik. Gyerekszobánk sincs, mondjuk nincs is rá nagyon helyünk. Ha új lakásba költözünk, valószínűleg már berendezünk neki egy kis zugot, de eddig nem sok szükségünk lett volna rá. Valójában fel se merült, hogy ne közöttünk, ne mellettünk legyen éjszaka. A legkényelmesebb megoldás, ha a gyerek szopik – és miért ne szopna? –, hiszen könnyen visszaalszik, és így nyugodtabbak az éjszakák. Mikor Ármin megszületett, három hónapos koráig otthon voltam. Természetes volt számomra, hogy mindenben részt veszek, és nem csak az esti fürdetés vagy a délutáni séta az enyém. Az első pillanattól kezdve magamra kötöttem a hordozókendőben, és így mozdultunk ki, azaz hogy pontos legyek, a mai napig így mozdulunk ki. És mit ne mondjak, számos elismerő pillantást kapok más anyukáktól, akik irigykedve nézik, ahogy hozzám simul a gyerek.
Soha nem kérdőjeleztem meg a döntéseinket. Tudom, érzem, hogy jó úton járunk, ezért aztán nem is tudnak elbizonytalanítani a kritikák, a rosszindulatú megjegyzések. Az első gyerekorvost – aki szimplán annyit mondott az együtt alvásunkra, hogy életveszélyes – nem hívtuk többet.
Hanna többet problémázik mások megjegyzésein, ilyenkor én szoktam csitítgatni. A mi döntésünk, a mi életünk. Fontos a támogató közösség is, a hasonló gondolkodású családok, barátok. De az is tény, el se tudnám képzelni, hogy egy pontokba szedett szabályrendszer szerint neveljem a gyerekemet. Ekkor egyen, ekkor aludjon. Ennyit sírjon. A mi módszerünkben az a jó, hogy testre – azaz a gyerekre, a családunkra ‒ szabhatjuk. És szerintem ezért is működik az egész.
Nincsenek előre lefektetett szabályok
‒ A testre szabás az egyik kulcsmondat a kötődő nevelésben – erősíti meg Schneiderné Diószegi Eszter pszichológus, négy gyerek édesanyja. – Nem lehet dogmatikusan alkalmazni, hiszen akkor pont a lényeg vész el.
‒ Ideális eset, amikor egy pár – akárcsak Bálinték – már a terhesség alatt eldönti, hogy milyen elvek szerint szeretné nevelni a gyereket. A többség azonban bizonytalan, a férfiak pedig el se tudják képzelni, milyen lesz majd az élet egy kisbabával. Pedig volna egy-két dolog, amire nem ártana felkészülni. A férfiaknak például azt tanácsolnám, hogy segítsék a feleségüket teljesen a kisbabára hangolódni. Ne érezzék magukat kirekesztve, próbálják megérteni, hogy olyan élettani változás zajlik le a nőben, amihez nekik is hozzá kell szokni. Kinek könnyebben, kinek nehezebben megy a testi, érzelmi kötődés, és nagyon fontos, hogy ilyenkor milyen támogatást kap egy nő a férjétől.
Bár a férfi szempontjából jó ötletnek tűnhet, hogy a fáradt, nyúzott feleségének azt mondja, hogy „szökjünk el kettesben egy hétvégére”, a valóság az, hogy egy anya szíve úgyis otthon marad a gyerekkel, és nem fogja magát jól érezni a legdrágább wellness-szállodában sem. A harmóniát általában az hozza meg, hogy az anya-gyerek páros minél előbb összeszokik, és ebbe a párosba aztán szépen bevonják az apát is.
Mert milyen nagyszerű dolog magunkra kötni a babát, és a szívdobbanását is érezve sétálni vele az utcán! Részt venni a gondozásában, kialakítani vele egy külön kis közösséget.
Kapcsolódó cikkek
