Ha neked is van óvodáskorú gyereked, valószínűleg pontosan tudod, kik a kedvenc mesehősei. A gyerekek képesek meglepően ragaszkodni ezekhez a szereplőkhöz, és úgy tekintik őket, mint hús-vér, valódi karaktereket. Korábbi kutatásokból már kiderült, hogy a gyerekek már nem csak “egydimenziós” szereplőket látnak, akik fel-, majd eltűnnek a képernyőről vagy a mozivászonról. A karakterek ott vannak a játékokon és ruhadarabokon, feltűnnek a játszótereken, játszóházakban és rendezvényeken, irányíthatjuk őket a számítógépes játékokban is. A gyerekek mindennapi élete és ezek a karakterek teljesen összekapcsolódik. Nem csoda, ha a gyerekek kötődni kezdenek hozzájuk, igaz, a kapcsolat érzelmileg egyoldalú (ún. paraszociális kapcsolat).
A paraszociális kapcsolat meglehetősen erős is lehet, és a gyerekek életének más részére is kihathat. Egy 2013-as kutatásban például a 18-21 hónapos kisgyerekeknek egyszerű matematikai feladatokat kellett megoldani, vagy ismeretlen, vagy pedig ismerős játék (pl. egy mesehős) segítségével. Úgy találták, hogy azok a kicsik, akiknek az ismerős szereplő “segített”, jobban teljesítettek a teszteken.
A szakértők szerint ezeket a kapcsolatokat ki is lehetne használni, például oktatási célokra, vagy éppen arra, hogy a szociális szabályokat elsajátítsák a gyerekek. Azonban nagyon fontos, hogy amit a gyerek lát, pozitív legyen. A kicsik ugyanis “barátságot” érezhetnek a mesehősök iránt, érzelmileg kötődhetnek hozzájuk, és hasonlóképpen példaként tekinthetnek rájuk, mint a valódi barátokra.
(Cikk forrása: psychologytoday.com)
Ez is érdekelhet: